2012	Módos Péter	Kötöttfogás	Olimpia	London	55 kg	bronz
	2012	Lőrincz Tamás	Kötöttfogás	Olimpia	London	66 kg	ezüst
	2001	Deák-Bárdos Mihály	Kötöttfogás	Világbajnokság		130 kg	ezüst
	2001	Deák-Bárdos Mihály	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		130 kg	arany
	2001	Bánkúti Zsolt	Szabadfogás	Európa-bajnokság		58 kg	arany
	2001	Ritter Árpád	Szabadfogás	Európa-bajnokság		76 kg	bronz
	2000	Bárdosi Sándor	Kötöttfogás	Olimpia		85 kg	ezüst
	2000	Deák-Bárdos Mihály	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		130 kg	bronz
	2000	Hirbik Csaba	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		69 kg	ezüst
	2000	Majoros István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		58 kg	arany
	1999	Berzicza Tamás	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		76 kg	ezüst
	1998	Hirbik Csaba	Kötöttfogás	Világbajnokság		69 kg	ezüst
	1998	Kismóni János	Kötöttfogás	Világbajnokság		85 kg	ezüst
	1998	Kismóni János	Kötöttfogás	Világbajnokság		85 kg	bronz
	1997	Berzicza Tamás	Kötöttfogás	Világbajnokság		76 kg	ezüst
	1997	Deák-Bárdos Mihály	Kötöttfogás	Világbajnokság		130 kg	ezüst
	1997	Deák-Bárdos Mihály	Kötöttfogás	Világbajnokság		130 kg	bronz
	1996	Repka Attila	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		68 kg	arany
	1996	Farkas Péter	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		82 kg	ezüst
	1996	Dvorák László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		82 kg	ezüst
	1995	Repka Attila	Kötöttfogás	Világbajnokság		68 kg	ezüst
	1995	Óváry László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		48 kg	ezüst
	1994	Hamzók József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	ezüst
	1994	Kékes György	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		130 kg	ezüst
	1993	Bódi Jenő	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	ezüst
	1993	Nagy János	Szabadfogás	Európa-bajnokság		74 kg	ezüst
	1992	Farkas Péter	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	arany
	1992	Repka Attila	Kötöttfogás	Olimpia		68 kg	arany
	1992	Repka Attila	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		68 kg	ezüst
	1992	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		90 kg	bronz
	1992	Bódi Jenő	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1992	Kékes György	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		130 kg	bronz
	1992	Tóth Gábor	Szabadfogás	Európa-bajnokság		90 kg	ezüst
	1992	Dvorák László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		82 kg	ezüst
	1991	Sike András	Kötöttfogás	Világbajnokság		57 kg	bronz
	1991	Farkas Péter	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	bronz
	1991	Farkas Péter	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		82 kg	arany
	1991	Repka Attila	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		68 kg	bronz
	1991	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		90 kg	bronz
	1991	Major Sándor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	bronz
	1991	Faragó József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	arany
	1991	Kékes György	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		130 kg	bronz
	1991	Tóth Gábor	Szabadfogás	Európa-bajnokság		90 kg	ezüst
	1990	Major Sándor	Kötöttfogás	Világbajnokság		100 kg	ezüst
	1990	Farkas Péter	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	bronz
	1990	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		90 kg	bronz
	1990	Bódi Jenő	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	ezüst
	1990	Faragó József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	bronz
	1990	Szike András	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		57 kg	ezüst
	1990	Tóth Gábor	Szabadfogás	Európa-bajnokság		90 kg	ezüst
	1990	Tóth Gábor	Szabadfogás	Európa-bajnokság		90 kg	bronz
	1989	Sike András	Kötöttfogás	Világbajnokság		57 kg	bronz
	1989	Major Sándor	Kötöttfogás	Világbajnokság		100 kg	bronz
	1989	Klauz László	Kötöttfogás	Világbajnokság		130 kg	ezüst
	1989	Klauz László	Kötöttfogás	Világbajnokság		130 kg	bronz
	1989	Tóth Gábor	Szabadfogás	Világbajnokság		90 kg	bronz
	1989	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	bronz
	1989	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	bronz
	1989	Gáspár Tamás	Kötöttfogás	Olimpia		100 kg	bronz
	1989	Repka Attila	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		68 kg	arany
	1989	Szuromi József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	ezüst
	1988	Sike András	Kötöttfogás	Olimpia		57 kg	arany
	1988	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	ezüst
	1988	Repka Attila	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		68 kg	arany
	1988	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		82 kg	ezüst
	1988	Major Sándor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		90 kg	ezüst
	1988	Bódi Jenő	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	arany
	1988	Takács János	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		74 kg	bronz
	1988	Tóth Gábor	Szabadfogás	Európa-bajnokság		90 kg	bronz
	1988	Podolszki Attila	Szabadfogás	Európa-bajnokság		68 kg	ezüst
	1987	Major Sándor	Kötöttfogás	Világbajnokság		90 kg	ezüst
	1987	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	bronz
	1987	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		82 kg	bronz
	1987	Bódi Jenő	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1986	Klauz László	Kötöttfogás	Világbajnokság		130 kg	bronz
	1986	Bíró László	Szabadfogás	Világbajnokság		48 kg	ezüst
	1986	Bíró László	Szabadfogás	Világbajnokság		48 kg	bronz
	1986	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		82 kg	arany
	1986	Sipos Árpád	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	arany
	1986	Illés István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	bronz
	1986	Tóth Gábor	Szabadfogás	Európa-bajnokság		90 kg	ezüst
	1985	Gáspár Tamás	Kötöttfogás	Világbajnokság		100 kg	ezüst
	1985	Vadász Csaba	Kötöttfogás	Világbajnokság		48 kg	bronz
	1985	Balla József	Szabadfogás	Világbajnokság		130 kg	ezüst
	1985	Komáromi Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		82 kg	ezüst
	1985	Sipos Árpád	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1984	Gáspár Tamás	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	arany
	1984	Orbán József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1983	Növényi(Nottny) Norbert	Kötöttfogás	Világbajnokság		90 kg	bronz
	1983	Kocsis Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		74 kg	arany
	1983	Rácz Lajos	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		52 kg	arany
	1983	Gáspár Tamás	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	ezüst
	1983	Vadász Csaba	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	bronz
	1983	Nagy József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	ezüst
	1983	Bíró László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		48 kg	arany
	1983	Bíró László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		48 kg	ezüst
	1983	Orbán József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1983	Balla József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	arany
	1982	Péter István	Kötöttfogás	Világbajnokság		68 kg	ezüst
	1982	Orbán József	Szabadfogás	Világbajnokság		62 kg	bronz
	1982	Farkas Péter	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	bronz
	1982	Tóth István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1982	Rovnyai János	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	ezüst
	1982	Vadász Csaba	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	ezüst
	1982	Rovnyai János	Szabadfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	ezüst
	1982	Szabó Lajos	Szabadfogás	Európa-bajnokság		52 kg	ezüst
	1982	Szabó Lajos	Szabadfogás	Európa-bajnokság		52 kg	bronz
	1982	Szalontai Imre	Szabadfogás	Európa-bajnokság		57 kg	ezüst
	1982	Szalontai Imre	Szabadfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1982	Szalontai Zoltán	Szabadfogás	Európa-bajnokság		58 kg	ezüst
	1981	Rácz Lajos	Kötöttfogás	Világbajnokság		52 kg	bronz
	1981	Gáspár Tamás	Kötöttfogás	Világbajnokság		100 kg	ezüst
	1981	Tóth István	Kötöttfogás	Olimpia		62 kg	bronz
	1981	Kocsis Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		74 kg	arany
	1981	Rácz Lajos	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		52 kg	ezüst
	1981	Szabó Lajos	Szabadfogás	Európa-bajnokság		52 kg	ezüst
	1981	Balla József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	ezüst
	1980	Kocsis Ferenc	Kötöttfogás	Olimpia		74 kg	arany
	1980	Növényi(Nottny) Norbert	Kötöttfogás	Olimpia		90 kg	arany
	1980	Rácz Lajos	Kötöttfogás	Olimpia		52 kg	ezüst
	1980	Tóth István	Kötöttfogás	Olimpia		62 kg	ezüst
	1980	Seres Ferenc	Kötöttfogás	Olimpia		48 kg	bronz
	1980	Kovács István	Szabadfogás	Olimpia		82 kg	bronz
	1980	Balla József	Szabadfogás	Olimpia			ezüst
	1980	Farkas József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	bronz
	1980	Szalontai Zoltán	Szabadfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1979	Növényi(Nottny) Norbert	Kötöttfogás	Világbajnokság		90 kg	ezüst
	1979	Kocsis Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		74 kg	arany
	1979	Növényi(Nottny) Norbert	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		90 kg	ezüst
	1979	Rácz Lajos	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		52 kg	bronz
	1979	Tóth István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	ezüst
	1979	Kovács István	Szabadfogás	Európa-bajnokság		82 kg	ezüst
	1978	Kocsis Ferenc	Kötöttfogás	Világbajnokság		74 kg	ezüst
	1978	Kocsis Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		74 kg	arany
	1978	Rácz Lajos	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		52 kg	ezüst
	1978	Tóth István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1978	Nagy József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	bronz
	1978	Gaál Károly	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		68 kg	bronz
	1978	Farkas Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	bronz
	1978	Gyulai Mihály	Szabadfogás	Európa-bajnokság		48 kg	bronz
	1978	Balla József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	ezüst
	1978	Szalontai Imre	Szabadfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1977	Kocsis Ferenc	Kötöttfogás	Világbajnokság		74 kg	bronz
	1977	Kovács István	Szabadfogás	Világbajnokság		82 kg	bronz
	1977	Balla József	Szabadfogás	Világbajnokság			bronz
	1977	Hegedűs Csaba	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		90 kg	arany
	1977	Rácz Lajos	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		52 kg	arany
	1977	Réczi László	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		62 kg	bronz
	1976	Réczi László	Kötöttfogás	Olimpia		62 kg	bronz
	1976	Balla József	Szabadfogás	Olimpia			ezüst
	1976	Hegedűs Csaba	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		82 kg	arany
	1976	Seres Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	bronz
	1976	Farkas József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	ezüst
	1976	Nagy József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	bronz
	1976	Klinga László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		57 kg	ezüst
	1976	Gál Henrik	Szabadfogás	Európa-bajnokság		52 kg	arany
	1976	Gyulai Mihály	Szabadfogás	Európa-bajnokság		48 kg	ezüst
	1975	Réczi László	Kötöttfogás	Világbajnokság		62 kg	bronz
	1975	Toma Mihály	Kötöttfogás	Világbajnokság		74 kg	bronz
	1975	Seres Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	bronz
	1975	Rovnyai János	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1975	Fazekas Péter	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	bronz
	1975	Balla József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		+100 kg	ezüst
	1974	Réczi László	Kötöttfogás	Világbajnokság		62 kg	bronz
	1974	Rovnyai János	Kötöttfogás	Világbajnokság			bronz
	1973	Réczi László	Kötöttfogás	Világbajnokság		62 kg	bronz
	1973	Seres Ferenc	Kötöttfogás	Világbajnokság		48 kg	bronz
	1973	Csatári József	Szabadfogás	Világbajnokság		100 kg	ezüst
	1973	Kocsis János	Szabadfogás	Világbajnokság		68 kg	bronz
	1973	Csatári József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		100 kg	ezüst
	1973	Klinga László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		57 kg	ezüst
	1973	Gál Henrik	Szabadfogás	Európa-bajnokság		52 kg	bronz
	1972	Hegedűs Csaba	Kötöttfogás	Olimpia		82 kg	arany
	1972	Kiss Ferenc	Kötöttfogás	Olimpia		100 kg	bronz
	1972	Csatári József	Szabadfogás	Olimpia		100 kg	bronz
	1972	Klinga László	Szabadfogás	Olimpia		57 kg	bronz
	1972	Steer Antal	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		68 kg	ezüst
	1972	Steer Antal	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1972	Klinga László	Szabadfogás	Európa-bajnokság		57 kg	ezüst
	1971	Varga János	Kötöttfogás	Világbajnokság		57 kg	bronz
	1971	Doncsecz József	Kötöttfogás	Világbajnokság		52 kg	bronz
	1970	Csatári József	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1970	Kiss Ferenc	Kötöttfogás	Világbajnokság		100 kg	ezüst
	1970	Bajkó Károly	Szabadfogás	Olimpia		90 kg	bronz
	1970	Varga János	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		57 kg	arany
	1970	Kiss Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		100 kg	ezüst
	1970	Gál Henrik	Kötöttfogás	Európa-bajnokság		48 kg	ezüst
	1970	Bajkó Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság		90 kg	ezüst
	1970	Rusznyák József	Szabadfogás	Európa-bajnokság		68 kg	ezüst
	1970	Laták Attila	Szabadfogás	Európa-bajnokság		48 kg	bronz
	1969	Bajkó Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1968	Kozma István	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1968	Varga János	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1968	Bajkó Károly	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1968	Csatári József	Szabadfogás	Olimpia			bronz
	1968	Kozma István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1968	Varga János	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1968	Kiss Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1968	Steer Antal	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1968	Bajkó Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1968	Nyers László	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1967	Varga János	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1967	Steer Antal	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1967	Alker Imre	Kötöttfogás	Világbajnokság			bronz
	1967	Kozma István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1967	Varga János	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1967	Kiss Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1967	Bajkó Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1966	Kozma István	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1966	Steer Antal	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1966	Csatári József	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1965	Kozma István	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1965	Kiss Ferenc	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1965	Ölveti Lálszló	Szabadfogás	Világbajnokság			bronz
	1964	Polyák Imre	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1964	Kozma István	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1963	Polyák Imre	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1963	Gurics György	Kötöttfogás	Világbajnokság			bronz
	1963	Reznák János	Szabadfogás	Világbajnokság			bronz
	1962	Varga János	Szabadfogás	Világbajnokság			bronz
	1961	Polyák Imre	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1961	Kozma István	Kötöttfogás	Világbajnokság			bronz
	1961	Varga János	Szabadfogás	Világbajnokság			ezüst
	1961	Hollósi Géza	Szabadfogás	Világbajnokság			ezüst
	1960	Polyák Imre	Kötöttfogás	Olimpia			ezüst
	1959	Hollósi Géza	Szabadfogás	Világbajnokság			ezüst
	1958	Tóth Gyula	Kötöttfogás	Világbajnokság			bronz
	1958	Gurics György	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1958	Kerekes Sándor	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1956	Polyák Imre	Kötöttfogás	Olimpia			ezüst
	1956	Tóth Gyula	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1955	Gurics György	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1954	Bencze Lajos	Szabadfogás	Világbajnokság			ezüst
	1953	Hódos Imre	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1953	Szilvásy Miklós	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1952	Hódos Imre	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1952	Szilvásy Miklós	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1952	Polyák Imre	Kötöttfogás	Olimpia			ezüst
	1952	Gurics György	Szabadfogás	Olimpia			bronz
	1950	Bóbis Gyula	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1950	Kovács Gyula	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1950	Németi Gyula	Kötöttfogás	Világbajnokság			bronz
	1948	Szilvásy Miklós	Kötöttfogás	Olimpia			ezüst
	1948	Tóth Ferenc	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1948	Ferenc Károly	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1948	Bóbis Gyula	Szabadfogás	Olimpia			arany
	1947	Tóth Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1947	Kovács Gyula	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1946	Bencze Lajos	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1946	Sóvári Kálmán	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1939	Bóbis Gyula	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1939	Tóth Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1937	Bóbis Gyula	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1937	Palotás József	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1937	Tóth Ferenc	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1937	Riheczky János	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1936	Lőrincz Márton	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1936	Palotás József	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1936	Zombori Ödön	Szabadfogás	Olimpia			arany
	1936	Kárpáti Károly	Szabadfogás	Olimpia			arany
	1935	Lőrincz Márton	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1935	Kárpáti Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1935	Tóth Ferenc	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1935	Virág-Ébner Ede	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1935	Sóvári Kálmán	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1934	Zombori Ödön	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1934	Papp László	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1934	Tóth Ferenc	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1934	Lőrincz Márton	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1934	Papp László	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1934	Kárpáti Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1934	Tóth Ferenc	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1934	Virág-Ébner Ede	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1933	Zombori Ödön	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1933	Zombori Ödön	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1933	Papp László	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1933	Tóth Ferenc	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1932	Tunyogi József	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1932	Zombori Ödön	Szabadfogás	Olimpia			ezüst
	1932	Kárpáti Károly	Szabadfogás	Olimpia			ezüst
	1932	Tunyogi József	Szabadfogás	Olimpia			bronz
	1931	Zombori Ödön	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1931	Varga József	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1931	Tunyogi József	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1931	Zombori Gyula	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1931	Péterfi Péter	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1931	Fehér Jenő	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1930	Zombori Ödön	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1930	Kárpáti Károly	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1930	Zombori Gyula	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1930	Szegfű(Szefy) László	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1930	Kárpáti Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1930	Tasnádi József	Szabadfogás	Európa-bajnokság			arany
	1930	Zombori Gyula	Szabadfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1930	Gyarmati Pál	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1929	Tunyogi József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1929	Kárpáti Károly	Szabadfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1928	Keresztes Lajos	Kötöttfogás	Olimpia			arany
	1928	Papp László	Kötöttfogás	Olimpia			ezüst
	1927	Papp László	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1927	Kárpáti Károly	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1927	Badó Rajmund	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1927	Magyar Armand	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1926	Papp László	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1926	Magyar Armand	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1926	Matura Mihály	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1925	Keresztes Lajos	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1925	Papp László	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1925	Badó Rajmund	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			ezüst
	1925	Magyar Armand	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1925	Németh Jenő	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1925	Matura Mihály	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			bronz
	1924	Keresztes Lajos	Kötöttfogás	Olimpia			ezüst
	1924	Badó Rajmund	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1922	Radvány Ödön	Kötöttfogás	Világbajnokság			ezüst
	1914	Breznotich Miklós	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1914	Ruzicska Gyula	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1913	Varga Béla	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1913	Radvány Ödön	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1913	Szoszky András	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1912	Varga Béla	Kötöttfogás	Olimpia			bronz
	1912	Varga Béla	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1912	Radvány Ödön	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1912	Pongrácz(Pollák) József	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1912	Fisher Tibor	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1911	Márton Károly	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1911	Grozescu Mihály	Kötöttfogás	Európa-bajnokság			arany
	1908	Weisz Richard	Kötöttfogás	Olimpia			arany

Bóbis Gyula

A húszas évek végén Kecskemétrôl került a fôvárosba. Több sportággal próbálkozott, elsô sikerét 1934-ben, birkózásban aratta, félnehézsúlyban nyert bajnokságot a kötött fogásúak között. A berlini olimpián helyezetlen maradt, de a következô két Európa-bajnokságon, Münchenben (1937) és Oslóban (1939) már harmadik lett. Az ötgyerekes családapa nehezen vészelte át a világháborút. A korabeli tudósítások szerint a londoni olimpiára készülve a tatai edzôtáborban lakott jól igazán hosszú idô után. Az olimpia kezdetére több, mint tíz kilót hízott és visszanyerte igazi, csaknem 110 kilós testsúlyát. Mindkét fogásnemben klasszis volt, technikai felkészültsége és taktikai érzéke jóval felülmúlta fizikai erejét. A londoni olimpián szabadfogásban gyôzött, kötött fogásban - sérülése miatt - nem tudott indulni. 39 évesen lett olimpiai aranyérmes és 23 magyar bajnokságot is nyert.
Késôbb vasutas hivatásának és a zenének élt. Kiválóan énekelt. Gyermekei közül a sportban tôrvívó lánya, Ildikó aratott szép sikereket, a müncheni olimpián második lett.
Bóbis Gyula birkózó 1972. január 24-én, 62. évében távozott az élôk sorából.

Az aranyérem története

Bencsik Róbert írása

1936. Bóbis Gyula szabadfogás, nehézsúly

„…amit tettem, azt a gyerekeimért tettem.”

Bóbis Gyula

Bóbis Gyula 38 évesen, 9 hónaposan és 26 naposan lett a szabadfogású birkózás nehézsúlyú olimpiai bajnoka. Hogy miért fontos ezt részletezni? Egyrészt, nem szokás egyéni olimpiai bajnokságot nyerni közel negyven évesen, másrészt a magyar birkózás történelmében Bóbisnál idősebb versenyző, sem előtte, sem utána nem állt fel világversenyen a dobogó legfelső fokára!

39 esztendősen mutatta meg a földkerekségnek, hogy ennyi idősen is lehet akarni és a legjobbnak lenni. Ráadásul nem sokkal a nagy világégést követően, a nincstelenség, a halottak után síró szomorú lelkek időszakában, ötgyermekes családapaként, egy fél térdre esett országban.

Honnan merített erőt, miben bízott, mi „kergette” bele a győzelembe ezt a rendkívüli (sport)embert? Mi volt a titka, ha volt neki egyáltalán?

Az 1948-as londoni játékokig a magyar bajnoki címek mellett „mindössze” két Európa-bajnoki bronzérem díszelgett a dicsőségtábláján.

Bármennyire meglepő, ő tehetett erről a legkevésbé!

25 évesen nyerte első országos bajnokságát. Kötött- és szabadfogásban is otthon érezte magát. Rendkívül széles technikai repertoárral bírt, a szakemberek fantasztikus karriert jósoltak neki. Ugyan az 1936-os berlini olimpián a második körben kiesett, azonban a ’37-es müncheni szabadfogású, és a ’39-es oslói kötöttfogású EB-ken már megmutatkozott tehetsége.

Vasakarattal dolgozott! Beleerősödött a nehézsúlyba, tovább csiszolta technikáját, egyszóval kimagaslott a hazai mezőnyből (1940-ig 11 magyar bajnoki címet szerzett). Elérkezett az idő, hogy az országhatáron kívül is „nagyot” alkosson!

Ám az élet közbeszólt! Kitört a II. világháború! Nem rendeztek nemzetközi versenyeket. Maximum a „házon” belüli „hadibajnokságokon” indulhattak a sportolók, már akinek volt kedve, illetve lehetősége.

Képzelhetik, hogy mit érezhetett ekkor az ereje teljében lévő Bóbis Gyula!

Azonban volt még valami, ami az imádott birkózásnál is fontosabb volt számára; ez pedig a CSALÁD!

Bóbis egy nehézsorsú, nyolcgyermekes kecskeméti vasutas família utolsó jövevényeként érkezett a világra. Már kisgyerekként megtapasztalta a család szentségét, az összetartás, az egymásrautaltság jelentőségét. Később szerető férjként és apaként is, betegesen aggódott az övéiért. Esténként csak akkor hajtotta álomra a fejét, ha tudta, hogy körülötte mindenki és minden rendben volt. Naponta hazatelefonált a birkózóteremből akár többször is, az edzőtáborokból, a versenyekről, függetlenül attól, hogy hazatért aznap este, vagy sem. Imádta a családját! Egyszer Törökországban vásárolt a gyermekeinek két láda friss narancsot! Mire hazaért a fele ugyan megrohadt, de nem esett kétségbe a kidobott pénz miatt. Az egészséges narancsokat boldog és elégedett mosollyal, nyújtotta át csemetéinek.

Az óriási termet, vajszívet takart.

Viszont rettegett az egerektől. (Az egyik balatoni nyaralás alkalmával a barátai buzogányt dugtak az ágya alá, és azt híresztelték, hogy egér van a szobájában. Fél óra múlva Bóbist, az óriást, úgy kellett a pesti gyorsról lerángatni a vasútállomáson).

Szabadidejében klasszikus görög és francia irodalmat olvasott, énekórára járt (!) és rendszeresen sakkozott, amiben természetesen utált veszíteni.

Az átlagon felüli intelligenciája a birkózásán is meglátszott. Gondolkodott a szőnyegen, az ellenfelei előtt járt mindig egy „lépéssel”. Iskolát teremtett!

1947-re a már korábban említett legendás vasakarat mellé, egyfajta dac is párosult Bóbisban. Igazságtalannak érezte, hogy a legszebb (és talán a legsikeresebb) éveit vette el a háború. Elhatározta, hogy olimpiai bajnok lesz!

Embertelen edzésmunkába kezdett, a lehetséges ellenfeleiről jegyzeteket készített, győztes taktikákat dolgozott ki. A családja iránti felelősség (öt gyermeke várta odahaza), az érvényesülés lehetősége (nagyobb lakást, és jobb életkörülményeket akart biztosítani népes famíliájának), mind hajtották előre.

Nem volt könnyű dolga. Önmagával is meg kellett küzdenie! Mindent fehéren, vagy feketén látott. Nem tudott, és nem is akart kompromisszumot kötni (később éppen e tulajdonsága miatt távozott a birkózásból). Mániákusan félt a dolgok rossz oldalától. Mi lesz, ha - ő, mint a családfő - nem tudja teljesíteni azt, amit a szeretteinek megígért, azaz hazavinni az olimpiai aranyérmet.

Az akarat és a dac azonban óriási erőt adott neki! Verhetetlenné tették Londonban. Az elődöntőben például, harminc kilóval könnyebb testsúlyával fektette két vállra nagy vetélytársát, a csehszlovák Ruzickát. A döntőben pedig okos, taktikus birkózással verte meg a nála 12 évvel fiatalabb - később ötszörös világbajnok - svéd Antonssont.

„Hálás vagyok mindenkinek, de legfőképpen a családomnak… amit tettem, azt a gyerekeimért tettem!” - nyilatkozta boldogan a verseny után.

Amikor Bóbis Gyula 1948. augusztus 15.-én, útban hazafelé fellépett a magyar olimpiai csapatot szállító repülőgép fedélzetére, már nem az a szorongás futott végig rajta, mint három héttel korábban. Persze még mindig félt a repülőúttól, de ez az érzés más volt. A zakója zsebében ugyanis ott lapult az a nemes medália, amelyet megígért, hogy hazavisz az otthon szurkoló öt gyermekének. Megérintette az ujjaival, majd egy elégedett mosoly kíséretében elfoglalta a helyét; ő ezúttal is betartotta a szavát, ahogy az egy példás családfőhöz illik!

Farkas Péter

Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó Barcelonában kötöttfogásban – 82 kg - os sulycsoportban - bizonyult legjobbnak. Elôtte már három világversenyen sem talált legyőzőre, majd idô elôtt visszavonult. Három éves kihagyás után Atlanta elôtt visszatért. Felesleges kilóitól megszabadulva még szônyegre lépett második lett a budapesti Európa-bajnokságon, de az olimpián a második fordulóban kiesett. Sydneybe már nem jutott el. A rendkivül tehetséges sportember ismét, végleg hátat forditott a birkózósportnak. Neve a bünügyi krónikákban tünt fel . Előbb összeütközésbe került a közlekedési rendôrséggel, majd 2004 őszén jelentős mennyiségü kábitószerrel történt visszaéléssel gyanusitották, előzetes letartóztatásba helyezték. A Pesti Központi Kerületi Biróság 2006 januárjában felmentette. A Fővárosi Biróság azonban 2007 januárjában a per ujratárgyalását rendelte el. Majd 2008 novemberében öt évi fegyházbüntetésre ítélték. Az ítélethirdetés után elhagyta a tárgyalótermet, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Az aranyérem története

Mihályi András írása

1992. Farkas Péter kötöttfogás, 82 kg

Már akkor is őt tartották a legnagyobb csibésznek az olimpiai bajnokok közül. Pedig nyert aranyat 1992-ben, Barcelonában Kovács Antal, Repka Attila, Szabó Bence, akikről ugyancsak tudvalévő, hogy nem mennek a szomszédba egy kis vagányságért, de amikor Farkas Péter beleharapott a dobogó tetején, a pár pillanattal korábban éppen Schmitt Pál által átadott aranyérembe… Utóbb elárulta, csak ellenőrizni akarta, hogy igazi-e. Nos, az volt, nem kellett csalódnia.
Mint ahogy akkor nekünk se benne. Esztendővel korábbi tarolása, a világ- és
Európa-bajnoki elsőség előrevetítette, hogy sokat várhatunk tőle, hogy 24. születésnapja előtt pályafutása csúcsán van, azután az olimpián az is kiderült, hogy nem csak az ellenfelekkel tud megbirkózni, hanem az esélyesség terhével is. „Azért győzök, mert félek a vereségtől” – állította a kötöttfogású birkózás 82 kilogrammos súlycsoportjának bajnoka, és ez is olyan „farkasos” volt. Tízből kilenc bajnok ugyanis nem ezt nyilatkozta volna: elmélkedett volna az ellenfelekről, vagy a nemes versenyről… Farkas nem ezt tette, ô miután jött, látott és győzött, megmondta a „frankót”.
Mint ahogy általában szokta. Sosem volt az a kertelős típus, megmondta ő a magáét a rendőrnek is, ha úgy gondolta, hogy neki van igaza. Az viszont azért mégiscsak túlzás volt, amikor kis híján elütötte a vele szemben tilos parkolás miatt intézkedni szándékozó rendőrt 2001-ben. Addig belefért a csajozás, a diszkózás, az éjszakában való rendszeres kalandozás – amit saját bevallása szerint még a legkeményebb edzések közepette sem mellőzött – ezzel viszont már alaposan túllőtt a célon. Tele voltak a lapok az üggyel, aztán azzal, hogy a bíróság két év, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy esztendővel később. Éppen tíz esztendővel jártunk a barcelonai bajnoki menetelés után…
Sajnos Farkas Péternek ettől sem nőtt be a feje lágya. Pedig ez már nem egy egyszerű edzői, vagy szülői ejnye-bejnye volt, hanem ettől kezdve büntetett előéletűvé vált az olimpiai aranyérmes, mégsem állt meg a lejtőn. Amennyiben az ítészek elfogadják a rendőrség bizonyítékait, tíz évet is kaphat, és már nem felfüggesztve azért, amivel mostanában vádolják: állítólag öccsével együtt nem csak a termesztésében, hanem a terjesztésében is részt vett annak a mintegy négyezer hasiskender palántának, amelyet családi házuk melléképületében talált a hatóság. A marihuána-ültetvényt leleplező házkutatásig a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának több hónapos, operatív felderítőmunkája eredményeként jutottak el a rendőrök.
Mint ahogy a pályafutása vége felé, úgy magánéletében is hullámvölgybe került tehát az, akit 13 esztendeje egy ország csodált. Illetve csak remélni tudjuk, hogy hullámvölgybe – mert onnan még van kiút. A börtönből viszont nincs, legalábbis jó ideig… Pedig akár még birkózhatna is, ahelyett, hogy ilyen ügyekbe keveredik, 37 évesen ott lehetne a szőnyegen, igaz, már veteránként, de azért taníthatna ezt-azt a vele szembekerülő fiataloknak. Például azt a zseniális, mondhatni intellektuális, taktikus birkózást, amellyel fénykorában úgy játszott a legnagyobb ellenfeleivel is, mint macska az egérrel. Nem csak jobb, nem csak erősebb volt náluk, hanem túl is járt az eszükön, aztán dobálta, emelte, pörgette őket kedvére, amikor már elvette az ő kedvüket.
Mint ahogy tette azt a Katalán Testnevelési Intézet tornacsarnokában, 1992 júliusának végén, az ötkarikás játékok fináléjában a lengyel Stepiennel, akit minden addigi barcelonai ellenfelénél jobban megvert, mintegy demonstrálván: ő a legfontosabb pillanatokra, a döntőre tartogatta erejét.
Ravasz volt és tudatos, aztán meg csibész és aranyos a dobogó legtetején –
az a bizonyos aranyharapdálós kép valószínűleg örökké él majd bennem. Még akkor is, ha jelenkori botrányaival mindent elkövet azért, hogy a róla kialakult pozitív kép végképp szertefoszlódjék. Széttépni azonban tán még ő sem tudja, ez a bizonyos kép ugyanis belevésődött a sporttörténelembe, annak pedig, ami most történik a nagy csibésszel, már semmi köze a sporthoz.
Mint ahogy egyszer kolléga mondta volt: ilyen nincs, és mégis van. Ezúttal
sajnos.

Dr Hegedűs Csaba

Az aranyérem története

Szekeres István írása

1972 Hegedüs Csaba kötöttfogás 82 kg

A müncheni olimpia kötöttfogású küzdelmeinek első fordulójában Hegedüs Csaba 5:4-re megverte a szovjet Anatolij Nazarenkót. Ezt követően a két világbajnok fej fej mellett, győzelmekkel menetelt tovább, végül Hegedüs megszerezte a magyar sport századik olimpiai bajnoki címét, és Nazarenkóé lett az ezüst.

A ránézésre egyszerű történet igazában 1970-ben, a kanadai Edmontonban kezdődött. Ott a zsenik egész sorát felnevelő alma-atai kötöttfogású iskola két legújabb eminense, a 82 kilós Nazarenko és a 90 kg-ban versenyző Valerij Rezancev nemcsak az első világbajnoki címét szerezte meg, hanem a szakmától íziben a világklasszis megjelölést is, akik akár egy évtizedre kibérelhetik maguknak a világversenyek dobogóinak legfelső fokát. Rezancev beteljesítette a jóslatot: tíz világversenyen indult, mind a tízen veretlenül lett aranyérmes, csak akkor érte az első trauma, amikor a válogatottságtól már visszavonult, és a kijevi belügyi szpartakiádon egy Növényi Norbert nevű fiatal magyar legyőzte.

Nazarenko első veresége egy évvel Edmonton után következett be. 1971 szeptemberében, a szófiai világbajnokságon, a 82 kilogrammos súlycsoport huszonhárom éves magyar újonca, Hegedüs Csaba, aki valósággal megőrjítette a Vaszil Levszki stadionban naponta összesereglő 30-40 ezer embert: két vállra fektette az iráni Dzsamalt, a japán Hirakit, a román Vladot, a török Yagmurt, a lengyel Ostrowskit, az amerikai Robinsont… Szóval, mindenkit, aki az útjába került, és amikor a török ellen szólították a szőnyegre, a publikum már előre harsogta: „Tus, tus!”, és a légies könnyedséggel, látványosan birkózó magyar teljesítette is a kérést. Akkor kapta a Mister Tus nevet, ő lett a világbajnokság legjobbja, továbbá az „Év sportolója” itthon és az „Év birkózója” a világban. Mert – hogy el ne felejtsük – a legutolsó meccsen Nazarenkót is megfektette. Szinte szemtelenül, mert a második menet első percében az ellenfél indított lendületes hátraesést, azt Hegedüs megfogta, és válaszként ő hajította el szaltóval a szovjetet, aki mellett 3 perc 59 másodperckor leütötték a tust.

Szófiában egymás ellen vívták az utolsó meccset, 1972-ben, a müncheni olimpián, pedig az elsőt. Nem akármilyen körülmények között. Hegedüs Csaba így idézi fel két nap történetét: „Hajnalban, ötkor keltünk, és elmentünk mérlegelni. A visszaúton, már az olimpiai faluban, kékruhás hostessek csoportján és valóságos kordonon kellett átvergődnünk: megtörtént az emlékezetes terrorakció, amelynek izraeli birkózók is áldozatául estek, de ezt akkor mi még nem tudtuk. A szobámban vártam a sorsolás eredményét, ami nem ért váratlanul, mert valami azt súgta, hogy Nazarenko lesz az első ellenfél. Mivel a délelőtti programban nem szerepeltem, a faluban maradtam, feküdtem, és a sorsdöntő, első mérkőzésre összpontosítottam. Délután tudtuk meg, hogy a merénylet miatt a Játékokat felfüggesztették. Egy nappal később álltunk szőnyegre Toljával.”

A magyar világbajnok a 24. születésnapján aztán duplán ünnepelhetett: másodszor is megverte szovjet vetélytársát. Kilenc perc alatt.

A lengyel Ostrowski elleni meccsét leszámítva (amelyen szűk két perccel a vége előtt leléptették az ellenfelet), végigbirkózta a háromszor három percet. A svéd Karströmöt 3:1-re, a bolgár Dimitrovot 8:5-re, majd az utolsó összecsapáson a jugoszláv Nenadicsot 5:4-re győzte le.

A fiatal újonc-világbajnok, Hegedüs a szófiai diadal után már a későbbi sikeres szövetségi kapitány tudatosságát idézte azzal, ahogyan felkészült Münchenre. A Vaszil Levszki stadionban minden ellenfelét elhajította, vagyis alaposan meglepte a világot, de már a siker másnapján pontosan tudta, hogy a kitűnő birkózókból – nem mellékesen kellőképpen dörzsölt vagányokból – álló mezőny tökéletesen felkészül majd belőle: bekkelnek majd inuk szakadtáig, és megpróbálják őt kifárasztani. A hasonló történet későbbi: 1976-ban, a leningrádi Eb-n, a szőke, svéd fenomén, Frankie boy, azaz Frank Andersson mind a hat ellenfelét megfektette, tuskirályként lett ő is aranyérmes, de néhány hónappal később, a montreali olimpián két „erőgép” is legyűrte, és az ötödik helyen végzett.

Hegedüs elképesztő méretű terheléssel vértezte fel magát a várható, új típusú megpróbáltatások ellen. Művészből rakodómunkássá képezte át magát, aki kilenc percen át állta a sarat az izompacsirták ellen, s persze alaposan átverte őket, mert a döntő pillanatokban elővette a művészetét. Nazarenko mindent elkövetett, hogy a nála magasabb Hegedüs ne tudja felfelé húzni, mozgatni (majd szaltóval eldobni), erre a magyar fogta magát, az ellenfele alá fordult, és a tőle egyáltalán nem elvárható válldobással nyekkentette oda. Ezzel a két ponttal vette át a vezetést, amit aztán simán megőrzött az egyre fáradó szovjettel szemben.

Az olimpia után a világ szakemberei nem keresték a jelzőket. Egyszerűen azt állapították meg, hogy Hegedüs Csaba tökéletes birkózó.

Hódos Imre

Kárpáti Károly (Kellner Károly)

Kárpáti Károly birkózó aranyérmes 1996. szeptember 23-án, 90 éves korában hunyt el. Három olimpián vett részt. Amszterdamban még kötöttfogásban negyedik, Los Angelesben már szabadfogásban második lett, 1936-ban azonban nem talált legyôzôre. A bajnoki címet eldöntô mérkôzésen - a díszpáholyt otthagyó Hitler bosszúságára - biztosan nyert a német Ehrl ellen.

Hat Európa-bajnokságon lépett szônyegre és mind a három ötvözetű érembôl kettôt-kettôt szerzett. A kiválóan képzett testnevelô tanárt a birkózás egyik legjobb magyar szaktekintélyeként tiszteltük. Vezette a válogatottat, egy ideig elnöke volt a szövetségnek, alapítója a Bp. Honvéd egykor kiváló szakosztályának. Széles körű, igen értékes munkássága elismeréseként Olimpiai Érdemrend és MOB érdemérem kitüntetésben is részesült.

Az aranyérem története

Dobor Dezső írása

1936. Kárpáti Károly szabadfogás, könnyűsúly

Az idei nyár egyik nagy zenei csemegéje volt, amikor Bach tiszteletére Varnus Xavér orgonaestet adott a Nemzeti Sírkertben, a Kerepesi úti temetőben. „Nem Bach halála felett érzett bánatunkban jöttünk össze, hanem afeletti örömünkben, hogy itt élt köztünk a földön”- mondta a művész.

Mindig így éreztem Karcsi bácsi társaságában magam, ajándék  volt a közelében lenni, élmény volt hallgatni a fejtegetéseit és így mindennél nagyobb öröm volt  nem csak a könyvekből ismerni tetteit, melyek, ha a középkorban zajlottak volna, biztos, hogy több emberöltőn át hősi eposzok kiapadhatatlan forrásai. De nem a középkorban élt, hanem egy talán még annál is sötétebb, bonyolultabb és  azóta is felfoghatatlan történésekkel teli  korban. Oly korban, mikor egyesek még a kutyáikat is képesek voltak betanítani arra, hogy a „Heil Hitler!” vezényszó hallatán azonnal felemelkedjenek, mancsukkal jelezzék elvhűségüket, miközben tekintetüket a gazdájukra szegezték. A lehető legszabályosabban.

1936. A berlini olimpia éve. Kárpáti Károly akkor már 30 éves, valószínű, hogy az utolsó olimpiájára készül. Oly annyira, hogy mint a Testnevelési Egyetem hallgatóját felkérték arra, hogy a saját felkészülésével egy időben a többiek munkáját is irányítsa. Elvállalta és a magyar birkózóválogatott olyan eredménnyel tért vissza a versenyről, mint azóta  soha. A magyar Himnusz hangjai három eredményhirdetésnél is főhajtásra intették az olimpia vendégeit.

De ne rohanjunk ennyire előre, hisz ma már jól tudjuk, hogy a berlini olimpiai döntőt egyszer már lepróbálták egy évvel korábban. Ugyan akkor ezt még senki nem állíthatta biztosan. Aki viszont csak egy kicsit is értett az erőviszonyokhoz, az nem vállalt nagy kockázatot azzal, hogy ugyanazok állnak majd Berlin dobogóján, akik egy évvel korábban a brüsszeli Európa-bajnokság érmesei lettek. Csak a sorrendet illetően tértek el a vélemények, kinek, kinek hovatartozása szerint. A belga fővárosban mindenesetre kiderült, hogy aki olimpiát akar nyerni, annak Kárpátit kell legyőznie. Brüsszelben ugyanis a német Ehrl térdre rogyott előtte, a finn Pihljamaki meg a hátán fekve kapitulált.

Berlinben a birkózók egy kaszárnyában laktak. A szobáikban mindenütt hangszórók. Hangszórók, melyeken egy hang ki nem jött. Karcsi bácsit annyira zavarta a némaságuk, hogy a kíváncsisága a válaszig kergette. Az olimpia utáni pilótaiskola szárnyában lakhattak az erős emberek. Az olimpia befejezéséig nem tudtak várni a hangszórók felszerelésével…

Karcsi bácsi esélyeshez méltóan menetelt és sodort el mindenkit az útjából. Pedig nyolc évvel korábban még jóformán azt sem tudta mi fán is terem a szabadfogás. Kétszer is váltott sportkarrierje során, hisz műugróból lett kötöttfogású birkózó, aki az amszterdami olimpián 4. lett. Ekkor figyelte meg a másik fogásnem versenyeit és ezzel köszöntött be az életébe az örök nagy szerelem, a szabadfogás. Úttörőmunkát kellett végeznie ennek hazai megismertetésében és elismertetésében, hisz addig nálunk jóformán csak a kötöttfogást művelték. Négy évvel később, Los Angelesben már szabadfogásban állhatott a dobogó második fokára.

A sors igyekezett lehetőséget adni egy évvel korábban elporolt ellenfeleinek a visszavágásra. Előbb a finn olimpiai bajnokot, Pihljamakit állította elé. De talán nem is ő volt a félelmetes akadály. Karcsi bácsi gyakran mesélte, hogy sokkal inkább a németekkel kellett megküzdenie, akik persze igyekeztek minden módon a sajátjukat a győzelemhez segíteni. Azaz, ha Kárpáti le is győzi a finnt, de a fáradtságát majd nem engedik kellően kipihenni, hogy ezzel a frissen lépdelő Ehrl jókora előnyhöz jusson. Kárpáti arra összpontosított, hogy minél kevesebb erőt vegyen ki belőle a finn elleni mérkőzés. Pihljamaki csak három percig tudott ellenállni, a tust nem kerülhette el.

A csarnok horogkeresztes zászlókba öltözött, a német szurkolók igazi népünnepélyre készültek. Meg sem fordult a fejükben, hogy aznap este ne láthassák a Führert. Mert hogy a vezér a Deutschlandhalleba készült, az biztos. Mindennél jobban jelezte ezt az, hogy a kapunál már gyülekezetek az SS kettős sorfal tagjai. Egymásnak háttal álltak a legények, hogy a befelé néző sor a Führert kövesse tekintetével, a kifelé tekintő pedig, mai szóhasználattal, biztonsági őrként a környezetet figyelje. A sorfalak közt haladt a vezér autója, úgy hogy a már elhagyott testőrök azonnal buszra szálltak, hogy megint az élre jussanak, és újra őrt álljanak. Így alakult ki aránylag kevés kiválasztott szereplésével egy végtelennek tűnő láncolat.

Kárpátinak nem sok ideje maradt erre odafigyelni, mert alig hogy győztesen elhagyta a szőnyeget, már szólították is a német Európa-bajnok ellen. A bírák válogatása persze, hogy nem a magyar birkózónak kedvezett. Oly annyira, hogy finn vezetőbírót kapott, aminél rosszabb már csak az lehetett volna, ha a síp is német kézben van. A házigazdák benne látták a végső biztosítékot a győzelemre.

Gyakran kérdezgettem az öreget, hogy ilyen ellenséges terepen, a szellemiségétől száz százalékosan eltérő gondolati töltésű környezetben, a lelkében hogy tudott felkészülni a mérkőzésre, hisz itt nem csak egy ellenféllel, nem csak egy emberrel találta szembe magát.

„Tudtam, hogy annál jobban már nem készíthettem volna fel magam. Elvégre a nehézsúlyig felfelé minden hazai versenytársamat megvertem. Ebben bízhattam, mint ahogy a tapasztalatomban is, hisz akkor már kilenc Európa-bajnokság és két olimpia állt a hátam mögött. De mindezeknél fontosabb volt számomra, hogy a németek, vagy az általuk semmibe vett más nemzetek egyikének fia nyeri az első birkózóaranyat. Én az életemet is odaadtam volna azért, hogy Magyarországé legyen ez az elsőség”- mondta sok évtizeddel később is.

Pokoli hangzavarban zajlott a meccs a diadalünnepre áhítozó németek tömegei előtt. A „Sieg”-„Heil” hangorkánja átjárta Ehrl testét és agyát. Fogalmam sincs arról, hogy abban a pillanatban  valóban felsőbbrendűnek képzelte-e magát vagy képes volt kivonni magát a hazaiak fűtötte hangulat alól. Aligha hiszem, pedig az ő szempontjából jobban tette volna, mert így csak a vesztébe rohanhatott. Kárpáti már nagyon dörzsölt birkózó volt akkor, aki képes volt ellenőrzése alá vonni a meccset. Hiába voltak kritikus pillanatok, mindig jól jött ki mindenből. Egyenlő erők csatájává nemesedett a meccs, úgy hogy valójában égbekiáltó volt az egyenlőtlenség. A vezetőbíró, a hazai pálya, a tomboló német közönség együtt mind kevés volt ahhoz, hogy az összeszorított foggal birkózó, az ellenállást, mint hajtóerőt hirdető honfitársunk megtörjön. Kárpáti sok mindenben hitt, de leginkább abban, hogy elutasítsa a behódolást, a dac mindennél erősebben dolgozott benne, ebben a piros-feketébe öltözött világban. Pedig a hat perc utáni, döntetlent követő sorsolás őt kényszerítette térdelőállásba. A sportban nem létezhet diadalmasabb pillanat, mint egy ilyen, veszni látszó helyzetből felállni és kiegyenesedni. Kárpáti nem akarta, hogy legyőzöttként lássák. A mákszemnyi magyar csapaton kívül mindenkit el akart némítani és egy pillanatra gondolkodásra késztetni. Ahogy a magyarok a vállukra vették és győzelmi zászlóként szaladtak vele körbe a csarnokon, felért egy üzenettel. De nem a kiszámíthatatlanság üzenete volt ez. Sokkal inkább a védtelennek látszó erejének szembeszállása a kolosszuséval.

Tény, ami tény, Kárpáti nemcsak hogy nem engedte legyűrni magát, de a magyaros virtus láttán a bírák 2-1-es pontozással neki ítélték az elsőséget. A németek kiborultak és igazságtalanságot emlegettek. De azt, hogy a vesztes Ehrl hogy mehetett odáig, hogy saját kézírásával olimpiai bajnokként tüntette fel magát egy fényképen?! A német, míg élt, nem tudta feldolgozni, hogy mi is történt vele azon az estén. Míg élt, nem tudta Kárpáti megbocsátani neki azt, hogy tudta ellenfele így megkeseríteni a tényleges győzelem ízét.

Karcsi bácsi olimpiai sikere 60. évfordulóján kapta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemrendjét. Nem sokkal ezután érkezett hír újra felőle, az évben hunyt el 90 évesen.

Keresztes Lajos

Keresztes Lajos birkózó 1978 augusztus 9-én 78 éves korában távozott az élők sorából.
Nehéz fiatalsága volt, hentesinasként dolgozott, és orvosi tanácsra kezdett birkózni a Húsos szakosztályában. A húszas évek elején csaknem egy esztendőt töltött Finnországban és Svédországban, a nemzetközi birkózósport egykori fellegváraiban. Hazatérve, 1923-ban nyerte első magyar bajnokságát a könnyű súlyúak között. A párizsi olimpián második lett. Ezt követően Bad Kreuznachban próbált szerencsét. A németek is nevezték az 1925-ös milánói Eb-re, de magyar színekben indult, és aranyérmes lett, majd végleg hazatért. Az amszterdami olimpia hozta a könnyed mozgású gyors, rendkívül akciódúsan küzdő sportember számára a teljes sikert. Az akkori idők legjobbja a párizsi aranyérmest, a finn Vesterlundot is legyőzve nyerte az olimpiai bajnokságot. A Húsos feloszlatása után a MAC-ban folytatta és ott is fejezte be pályafutását. A patinás egyesületbe érdemeire való tekintettel vették fel, hiszen nem volt érettségi bizonyítványa. A háború után a Vasasban edzősködött. Felfedezettje és tanítványa volt Kozma István, a későbbi kétszeres olimpiai bajnok.

Az aranyérem története

Áros Károly írása

1928. Keresztes Lajos, kötöttfogás, nehézsúly

1900. április 30-án született a Kis-Küküllő partjain fekvő Parajdon, a ,,sóvidék” szívében, a hatalmas sótömb tetején, a Sóháton, ahol 1532-ig még szabadon bányásztak a székelyek és szabadon értékesítették a sót. Orbán Balázs szavait idézve ,,el van árasztva e föld az élet fenntartásához nélkülözhetetlen sóval, oly nagy mértékben, mint a világ egy tája sem…, de mi másutt az ország gazdaságforrása lenne, az a mi szerencsétlen nemzetgazdászati és politikai viszonyainknál fogva heverő kincs, melynek élvezetétől az ott lakók is el vannak tiltva”.

Nem véletlenül nyúlt vándorbotjához a XX.század elején a Keresztes család, s nézett az anyaország szívében jobb megélhetés után. A hatalmas sótömb otthon marad a Sóvidék szívében, viszont a Görgényi havasok szemet gyönyörködtető kőszálaihoz, cserkőszikláihoz hasonlító magas, karcsú, ugyanakkor könnyed mozgású, ruganyos, gyors és lendületes Lajos gyerek korán belekóstolt az élet nehézségeibe. Mint otthon maradt szikár, szívós, kitartásra született falusfelei, keményen állta a sarat, s hogy könnyebb legyen, a hentes szakmát tanulta ki. A cseppet sem könnyű mesterség, a vele járó munka idegileg megviselte Lajost, olyannyira, hogy orvoshoz kellett fordulnia, aki azzal a jó tanáccsal engedte útjára, hogy ,,birkózzék minél többet”. Így került a kis Keresztes a Húsos SC birkózói közé. Ne feledjük, alig volt húszéves, de a génjeiben hordozott tehetségét, a sóvidéki emberek szívós munkabírását, makacs kitartását, ugyanakkor tanulékonyságát, fogékonyságát és nem utolsósorban rendkívüli testi erejét meglepően rövid idő alatt kamatoztatni tudta. Alig néhány hónapos edzés után súlycsoportja legjobbja lett a magyar mezőnyben.

Keresztes Lajos ennyivel nem elégedett meg. Ö többet akart tudni, jobb akart lenni. S hogy megszerezhesse ezt a tudástöbbletet, egy évre Helsinkibe költözött. Amúgy sem kevés erejét kemény munkával tovább gyarapította, birkózótudását hangyaszorgalommal gazdagította, csiszolta az európai hírnévnek örvendő finn birkózók társaságában, sőt, többször is megküzdött a svédek kétszeres olimpiai bajnokával, Westergreennel. Az északi kiruccanásnak is köszönhetően az 1924-es párizsi olimpián ezüstérmet szerzett a kötöttfogású könnyűsúlyúak küzdelmében.

A párizsi olimpiát követően a sors kereke Németországba röpítette, de megadatott számára az a lehetőség, hogy részt vegyen mind a német, mind a magyar bajnokság küzdelmein. S ha már szőnyegre lépett, hát nyert itt is, ott is. S ebből mi következett? Mind a német, mind a magyar szövetség nevezte az 1926-os milánói Európa-bajnokságra. Mivel éppen Németországban élt, német pénzen utazott Milánóba, ahol aztán döntenie kellett, mely színekben lépjen szőnyegre. Az ész azt tanácsolta, hogy német színekben, hiszen az ő pénzükön utazott, a szíve viszont magyarul dobogott. Ez utóbbi bizonyult erősebbnek, Keresztes Lajos magyar színekben indult, s lett Európa-bajnok. Most már csak vissza kellett térnie Németországba. Milyen egyszerű ezt kimondani! Az a szív, mely az Európa-bajnokság előtt oly hevesen dobogott, és magyarul, most egyszerűen összeszorult, amikor megszólalt az ész: mit szólnak a németek? Hogy időt nyerjen, s bátorságot, tett egy kitérőt Olaszországba, s csak azután indult Németország felé. Amikor vonata begurult a Bad Kreutznach-i vasútállomásra, és ő kilépett a vonatból, megszólalt a fogadására kijött zenekar. Az ész megbékélt, a szív normálisan dobogott, Keresztes Lajosnak most már csak engednie kellett rajongói kívánságának, s átöltöznie sportruhába, hogy aztán lóháton, ünneplői kíséretében elinduljon a város központja felé.

Németországi kitérője után hazatért Magyarországra, és a hentes szakmában kezdett dolgozni. Eredményesen. Hamarosan három üzletet is nyitott. Úgy tűnt, élete sínre került, s szerelvénye elindult a jólét birodalma felé. Úgy tűnt… De Keresztest az Isten nem csak tehetséggel, szorgalommal, hatalmas erővel áldotta meg, hanem jó szívvel is. Ennek a jószívűségnek lett az áldozata. Éppen az amszterdami olimpiára utazás előtt kereste meg egy jó barátja, aki anyagi gondjainak orvoslásához kért segítséget. A sziklakemény izmok mögött dobogó hatalmas szív, igazolva jóságát, megnyílt, s Lajos aláírt egy csekket meghatározatlan összegről. A jótétemény tudatával indult Amszterdam felé.

Amszterdamban fantasztikus teljesítményt nyújtva felléphetett a dobogó legmagasabb fokára. Diadalmasan érkezett haza, ahol közben elárverezték üzleteit. A szomorúságában a legszomorúbb az volt, hogy a három üzlet elárverezésén befolyt pénz sem fedezte barátja adósságait.

Amszterdam után az újdonsült olimpiai bajnokot minden irányból ostromolni kezdték a jobbnál jobb ajánlatokkal. Hívták a Testnevelési Főiskola katedrájára, az Egyesült Államokba profi versenyzőnek, edzőnek, sőt, ajánlatot kapott filmszerepre is… De hiába minden, Keresztes Lajos nem vállalkozott még egyszer hazája elhagyására. A Társadalombiztosítási Intézetben vállalt munkát, s dolgozott, mint irodafőnök 1946-ig, amikor a Vasas megkereste és hívta edzőnek, versenyzőnek egyaránt. Keresztes Lajos visszatért világraszóló sikereinek színterére, a birkózószőnyegre, s még jó tizenhat éven át dolgozott a magyar birkózósport hírnevének öregbítéséért. 1952-ben a Vasassal, mint teljes értékű harcos, csapatbajnokságot nyert, olyan tanítványai voltak, mint a minden idők legeredményesebb magyar birkózója, Kozma István.

Ezen a bizonyos bajnoki döntőn (1952), sajnos, Keresztes Lajos súlyos sérülést szenvedett, s ez kihatott későbbi pályafutására. A jobb forgóján bekövetkezett fiziológiai elváltozás miatt visszavonulásra kényszerült. Mint birkózó, mint edző ötven évet töltött a birkózószőnyegen.

Botjára támaszkodva, éveken át kitartóan hordozta magával egészséges székely humorát, jó kedvét, emberszeretetét. 1978-ban aztán kedvenc tanítványát, Kozma Istvánt követve az örök csend birodalmába távozott.

Kocsis Ferenc

Sportág	birkózás
Születési idő	7/8/1953
Születési hely	Budapest
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1980 1 birkózás kötöttfogás 74 kg Ganz Mávag

Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózót barátai  „Csikó” néven ismerik. A Kinizsi Húsos színeiben, alig tizenkét évesen lépett először szőnyegre. A kötelező katonai szolgálat után a Ganz-Mávag szakosztályában folytatta, ahol Kiss Ferenc a korábbi világbajnok irányította felkészülését. A hetvenes évek második felének igazi klasszisa lett a kötöttfogásúak között, a 74 kilós kategóriában. Moszkvában aratott ragyogó győzelme mellett a világbajnokságokon négy aranyérmet nyert, tizenegyszeres magyar bajnok. Los Angelesben is újrázhatott volna, ha nem jön az utasítás Moszkvából, amelyhez az akkori magyar politikai vezetés sajnálatosan alkalmazkodott. Versenyzői pályafutásának befejeztével sikeres edző lett. A kilencvenes években előbb Szegeden, majd Kecskeméten alakított ki nagyszerű szakosztályt.
Felesége Szabó Gabriella többszörös Európa-bajnok asztaliteniszező .

Az aranyérem története

 

Szegő András írása

1980 Kocsis Ferenc kötöttfogás, 74 kg

1972 telén történt, ha jól emlékszem, a kötöttfogású csb döntőjében. A csapatbajnokság akkoriban még hatalmas dolognak számított minálunk. Az egész sportág szinte erre készült egész évben, aszerint neveltek, igazoltak versenyzőket, hogy melyik súlycsoportban is van szükség emberre, vagy ha nincs is, melyik súlycsoportban lehet gyengíteni az ellenfelet. Előfordult, hogy egykori nagyságok évtizedes kihagyással tértek vissza, mert szüksége volt rájuk a csapatnak, aszerint utaztattak külföldi túrára a szakosztályok bírókat, hogy adott pillanatban majd kitől lehet remélni némi kegyet, aszerint számított valaki jó, vagy rossz edzőnek, hogy a gárdája miként is szerepelt a csb-n, aszerint készültek a birkózók, világklasszisok egy sorban a
szinte kezdőkkel - mert így legalább megvolt például a 48 kilóban, vagy a nehézsúlyban az induló -, a csapat bűvöletében szerveződtek szakosztályok országszerte: Szegeden, Baján, Orosházán, Debrecenben, Diósgyőrött, Fehérváron, vagy alakultak ki legendás gárdák a fővárosban, mint a Honvéd, Fradi, Csepel, BVSC, Ganz MÁVAG, amelyek felállását a birkózás szerelmesei éppen úgy sorolják, a mai napig a 48 kilótól a nehézsúlyig, mint az Aranycsapatét. És valóban elképesztő dolgok történtek ezeken a csb-ken. Volt tömegverekedés, volt, amikor olimpiai bajnokok mentek ököllel egymásnak a folyosón, volt, amikor harmadosztályú versenyző győzött le a válogatott birkózót, volt, amikor versenyző 3-4 súlycsoporttal feljebb indult, mert úgy volt rá szüksége a csapatának, voltak a mai napig emlegetett klasszikus mérkőzések, voltak bundák, szemérmetlen bírói csalások, volt publikum, volt izzó hangulat, sőt előfordult, sajnos nem is egyszer, hogy a drukkolás közben ott halt meg néző a lelátón.

Ilyen túlhevült légkörben került sor az 1972-es csb-re, ahol a döntőben a Vasas és a Honvéd találkozott. A párosítás után nyilvánvalóvá vált, hogy a többek között a Hegedüs és Toma-fivérekkel, Doncsecz Jóskával, Séllyeivel és Farkas Józsival felálló Vasas nyer, hacsak valamelyik mérkőzésen nem következik be valami csoda. Olyan bombameglepetés, amire normál ésszel senki sem számíthat, mert ha történik, akkor egy pillanat alatt fordul a kocka.

A 74 kilós meccsig ment is minden a maga rendjén. Nyilvánvaló volt, ha itt nyer a válogatott, a világ legjobbjai között számon tartott, robosztus fizikumú Toma Miska, akkor már a piros-kékeké az arany, ha viszont nem, akkor egy csapásra a Honvéd a várományos. De hát erre annyi esélye volt a Honvéd fiatal, nemrég a Kinizsi Húsosból igazolt birkózójának, mint a trójai falónak az epsoni derbyn. Ő volt a "kiskocsis", a neves szabadfogású birkózó, Kocsis Jani makacs, fanatikus, de sok tehetséggel nem megáldott öccse, akitől a bravúrt dőreség lett volna elvárni. És valóban az első két harmad maximálisan az elvárásokat igazolta. Dinamikus, szigorú, határozott birkózással, hatalmas pontkülönbséggel vezetett Toma a sokszor kapkodó, kibontakozni sem tudó Kocsis Feri ellen. Eldőltnek tűnt a meccs, és a csb sorsa, amikor a harmadik harmadra kijöttek a Ganz-csarnokban. És ekkor, az összeakaszkodás pillanatában, Kocsis a legváratlanabb szituációban elindított egy csípődobást, és Toma hídba esett belőle. Két perc, ötven másodperc volt még hátra, és minden, ami abban az évben történt, egyetlen kérdéssé redukálódott: a rutinos, vasfizikumú Toma ki tud-e szabadulni a szorult helyzetből, vagy Kocsisnak sikerül-e betörnie a hidat? Több, mint két
percig tartott a gigászi csata. Idegekkel nem lehetett bírni:  mindenki egymás hegyén-hátán, bent tolongott a szőnyegen. Edzők, bírók, versenyzőtársak, szurkolók ott feküdtek, térdeltek, guggoltak, álltak pár centire tőlük: üvöltöttek, imádkoztak, mutogattak, buzdítottak, tanácsokat adtak, másodperceket számoltak. Biztatták Tomát, hogy még tartson ki,
ösztökölték Kocsist, hogy préselje be ellenfelét a szőnyegbe, ők pedig
ketten, ott bent, a körben izzadva, lihegve, vörösödő fejjel, lankadó
erővel, de fokozódó becsvággyal vívták a maguk gigászi csatáját. Kocsis újabb és mind elkeseredettebb rohamokkal próbálta betörni a hidat, Toma pedig valami frenetikus eltökéltséggel állta, feje búbjára gördülve a támadásokat. Ilyen meccset, ilyen hangulatot, ilyen erőfeszítést, ilyen
sűrített, esszenciális drámát, a birkózásnak, sportnak ezt az apoteózisát
sem ezelőtt, sem azóta nem láttam, mint ennél a két csodálatos birkózónál.
Három másodperc volt hátra a mérkőzésből, amikor Toma elájult, és ráájult Kocsis is. Ott feküdtek a szőnyeg szélén élettelenül egymáson. Percekig kellett őket pofozgatni, amíg visszatért beléjük az élet, annyira mindent kisajtoltak magukból. De megvolt a győzelem Kocsis számára. Az utolsó pillanatokban még tudott elővenni valami olyan erőt, energiát, impulzust, vagy a csuda tudja, hogy micsodát, amivel elsöpört minden ellenállást, amivel a maga javára tudta billenteni reménytelen helyzetből a mérkőzést, amivel érvényre tudta juttatni a maga akaratát, elszántságát, hitét, fanatizmusát, vágyát, meggyőződését. A jelenlevők egyik része Kocsist vitte körbe, diadaltáncot ropva a vállán, a másik része Tomát istápolta, én pedig csak álltam és bámultam. Éreztem, hogy olyasmivel találkoztam, ami több, mint a hétköznapok esetlegessége, pitisége, más, mint amit el lehet mondani remek sportemberről, nagy bajnokról, rendkívüli teljesítményről. Hogy itt valami egészen mással találkoztam, mint ami a mindennapokban, vagy akár az ünnepi órákban, kivételes pillanatokban megesik. Hogy itt valami természeti jelenség érintett meg, hogy itt valami egyszeri élménynek lehettem tanúja, sőt, egy kicsit részese is, azáltal, hogy ott voltam - az emberi győzni akarás, hit, törekvés, elpusztíthatatlanság, őserő, eltökéltség valami elemi, testet, formát öltött megnyilvánulásának.

Akkor láttam először birkózni Kocsis Ferit, és ennek az egynek az emléke
végig élt bennem azalatt a tizenvalahány év, sok száz mérkőzés, világraszóló
diadal alatt, amíg csodálatos, és egyedülálló pályáját végig kísérhettem.
Minden zseniális egyéniség személyes igazsága, akár sportban, akár az élet akármely más területén, része valamely egyetemes, nagy, átfogó igazságnak, amelyeket a napi gyakorlatban befed, eltakar, eltorzít a praktikum, az ügyeskedés, az érvényesülésért, fennmaradásért folytatott kétségbeesett erőfeszítés. Éppen attól zseniális egyéniségek egy területen, hogy meg tudnak ragadni valamit, ami a lényeghez, a nagy működtető erőkhöz, törvényhez tartozik. Ki ecsettel, ki hangszerrel, más betűvel, esetleg labdával, ütővel, ököllel, vagy éppen mögékerüléssel, reburral, csípődobással, ha éppen birkózik az illető. Talán ez emeli őket a nagy birkózók, a nagy bajnokok fölé. A szőnyeg közelében eltöltött több évtized során összesen négy ilyet ismertem. Az egyik Varga Jancsi, aki a játék, a virtus, az invenció igazságát jelenítette meg sziporkázó birkózásával. Hegedüs Csaba a magabiztosság, az erő, az intellektus napsugaras bajnoka volt. Farkas Péter a szellem diadalát hozta, az alkalmazkodás, az érvényesülés, a pillanatnyi lehetőség megragadásának és maximális kihasználásának egyszervolt, soha nem lesz csodáját.

És Kocsis Feri?

Számomra ő volt, és marad a hős, ő marad az a géniusz, aki nem ismer legyőzöttséget, reménytelen helyzetet, kiúttalanságot, aki mindig felül tud kerekedni nehézségein, válságain, önmagán, sőt sorsán is. Ő a szó klasszikus értelmében talán nem is volt nagy birkózó. Pályája csúcsán, olimpiai és
világbajnokként is képes volt pocsékul birkózni, végigszenvedni meccseket
másodosztályú pancserek ellen, egy-egy pontos kicsikart győzelmekkel túljutni jelentéktelen ellenfeleken. Belőle mindig a szituáció hozta ki a zsenialitást. Amikor behozhatatlannak látszó előnnyel vezetett az ellenfél, amikor veszni látszott minden, amikor már úgy tűnt, megalázottan fejezi be a mérkőzést, akkor indult be nála…

Hogy mi is?

Azt nem tudom, nem értem, azt képtelen lennék megfogalmazni - de az mindig maga a csoda volt. A leglidércnyomásosabb pillanatban egyszer csak csillant valami. Fújtatott egyet, fejét felemelte, vállait felhúzta, és belevágott. Süvített, szárnyalt, izzott, lángolt, és akkor már nem volt megállás előtte.
Nekilódult: ütött, vágott, csépelt, lökött, tolt, rángatott, csimpaszkodott, öklelt. Egyszerűen felőrölte, összetörte, összeroppantotta valamennyiüket, majd jellegzetes csípődobása után - mert ekkora hátrányt akciókkal már nem lehetett behozni - sorra bepasszírozta őket a szőnyegbe. Világklasszis ellenfelek, a korszak legnagyobb 74 kilós birkózói, Bikov, Nikolov, Supron, Mkrticsev vezettek világversenyek döntőiben hat-nyolc-tíz ponttal is ellene, és ő innen volt képes, rendre az utolsó másodpercekben fordítani. Mi volt ez?  Kétségbeesés? Akarat? Félelem? Dac? Elszántság? Rettegés?
Megkomponáltság? Végső remény? Az ő titka, és alighanem az is marad.

Nem ismerek sportolót, akinek visszavonulása ekkora űrt hagyott volna maga után. Azóta is, ha fásultságot, beletörődést, reménytelenséget észlelek magamban, vagy magam körül, rendre felvetődik a kimondatlan kérdés: nem jönnél vissza Kocsis Feri?

Kozma István

Sportág	birkózás
Születési idő	11/27/1939
Születési hely	Budapest
Elhalálozás ideje	4/9/1970
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1960 4 birkózás kötöttfogás 87 kg felett Vasas SC 1964 1 birkózás kötöttfogás 97 kg felett Vasas SC 1968 1 birkózás kötöttfogás 97 kg felett Vasas SC

KOZMA ISTVÁN

A 198 cm magas fiatalembert az ifjúsági válogatott kosárlabdázót Keresztes Lajos, Amszterdam aranyérmese fedezte fel, és csalta le a birkózóterembe. Az idôvel 145 kilóra erôsödô „Pici” ahogyan szólították, a hatvanas években a világ legjobb nehézsúlyú birkózója lett.
Tokióban és Mexikóban egyaránt megnyerte az olimpiai bajnokságot. Nyolc további világ- és Európa-bajnokságon szerzett érmet, amibôl négyet arannyal ötvöztek és 15 magyar bajnokságot nyert a Vasas színeiben. Az örök vidám, mindíg tréfálkozásra hajló mókamester rendkívüli adottságokkal megáldott, kiváló sportoló és nagyszerű ember volt.

1970. április 9-én, 31 éves korában sajnálatos közlekedési baleset okozta halálát. Az Alkotmány utca és a Honvéd utca keresztezôdésében ütközött egy autóbusszal, és súlyos karambolja után öt nappal utolsót dobbant segítôkész, nagy szíve. Még számtalan diadalt arathatott volna.

Az aranyérmek története

 

Deák Horváth Péter   írása

1964. Kozma István kötöttfogás, nehézsúly

Kozma Pici óriás volt.

Felnéztek rá.

Legendává lett a „karfiolfülűek” klubjában.

Kozma Istvánt, a 198 centi magas, 140 kilós mackót egyszerűen nem lehetett megkerülni, fel kellett rá nézni, mert a magyar birkózás történetében dicső helyet harcolt ki magának, Polyák Imre, Varga János idejében, még Kocsis Ferenc, Hegedűs Csaba előtt. Kozma a sportág egyetlen magyarja, aki két olimpiai bajnoki címet is tudott szerezni. Kis híján a palánkok táján maradt, hiszen kosárlabdázóként sem ügyetlenkedett: az utánpótlás-válogatottban játszott, de a 17 éves óriást 1956-ban meglátta az 1928-as amszterdami olimpia birkózó bajnoka, Keresztes Lajos és Picit a Vasasba csábította.

No, nem kosárlabdázni – birkózni!

És Kozma, a hegy – érzékeny lélekkel, de egyben szereplési vággyal is megáldva – új pályafutásba kezdett. Igaz ugyan, hogy nem egykönnyen állt kötélnek. Húszévesen lett országos bajnok, egy évvel később a negyedik helyet csípte el a római olimpián.

Az ellenfelek összecsomagolásának művésze a yokohamai világbajnoki bronzérem és az 1962-es toledói világbajnoki cím után már a tokiói olimpiára koncentrált, miközben itthon a legnépszerűbb sportolók között kezdték számon tartani, de mégis utolérte őt a gáncsoskodók, kétkedők – irigyek? – finom áskálódása, miközben az utca népe, vagyis a szurkolók imádták. Persze, nem hiányzott, hogy a helsinborgi vb-n – Tokió előtt egy esztendővel – csak az ötödik helyezés jutott neki, Kozmát legyávázták és éppen legnagyobb ellenfelét, a szovjet Roscsint hozták fel ellenpéldaként. Ez volt az az év, amikor Matura Mihály, a szó szoros értelmében eltanácsolta Picit a válogatottból, több akaraterőt, fegyelmet, a lustaság legyőzését követelte a nagyra hívatott óriástól, sőt a tapasztaltabb csapattárs, Gurics György is szerénységre intette. Igaz, ők Kozmáért, és nem Kozma ellen beszéltek.

Nem akarták, hogy az életet habzsoló, tehetséges birkózóval elszaladjon a ló.

Persze, a baj nem jár egyedül, de lehet, hogy a sors bír döbbenetes rendezői erővel. Kozma István az olimpia előtt néhány nappal, egy edzésen térdsérülést szenvedett! Irány a Sportkórház, eközben pedig a magyar sportolók első csoportja – soraiban kilenc birkózóval – elrepült a japán fővárosba.

Azt hihetnénk, vége, ez az ember olyan mély gödörbe került, hogy onnan nincs kigázolás.

De Kozma nem adta fel, mert használt a lecke, nem kért a gyáva, akaratszegény Kozmából, nem kért a nagyképű Kozmából, nem akart otthon maradni, nem akarta elszalasztani élete egyik nagy lehetőségét. Már a Sportkórházban elkezdett erősíteni, irdatlan súlyokat mozgatott meg, a térde javult és a második géppel ő is útra kelhetett.

Pici megszerezte első győzelmét, mielőtt még a tokiói szőnyegre lépett volna. Csak ezután következett az igazi diadalút, amely 1964. október 19-én elérte a csúcspontját. Nemcsak azért, mert Polyák Imre három ezüstérem után végre felállhatott a dobogó legfelső fokára, hanem azért is, mert Kozma István sem adta alább. A nehézsúlyúak kötöttfogású döntőjében a szovjet Roscsin ellen legalább döntetlent kellett elérnie. A vége döntetlen lett, és felcsendült a magyar himnusz.

Az érzékeny lelkű óriást később mélyen meghatotta, hogy egy japán tanárember, Jamamoto Takao csak azért tanult meg magyarul, mert levelezni akart Kozmával.

Egyszóval Pici Tokióban újra óriás lett.

Felnéztek rá.

Visszamosolygott…

Malonyai Péter írása

1968. Kozma István kötöttfogás, nehézsúly

Az igazi edzők tudnak valamit. Valami különlegeset. Ami megfoghatatlan. Utánozhatatlan. Megfogalmazhatatlan.

Mint Keresztes Lajos.

Aki hiába volt klasszis birkózó, mi több, olimpiai bajnok 1928-ban, Amszterdamban, a dicső múltja önmagában nem lehetett elegendő ahhoz, hogy 1956-ban, egy esztendővel azután, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott Európa-bajnok lett, átcsábítson egy szépreményű ifjút a palánk alól a birkózószőnyegre.

Márpedig Keresztes megtette. Az ifi válogatottban pattogtató Kozma István pedig birkózóként lett ismert az egész világon.

Sokan kételkedtek abban, hogy a csaknem kétméteres, csöndes melák viszi valamire új sportágában. Aztán 1957-ben, élete első versenyén ifi bajnok lett, egy évvel később pedig a felnőttek között első. Magától értetődően válogatták be a római olimpiára (1960), ahol – hiába volt titkos favorit – negyedik lett. Nem volt elkeseredett, ám amikor egy évvel később a yokohamai világbajnokságon hiába maradt veretlen, testsúlykülönbséggel a harmadik helyre szorult, talán kissé megbánta, hogy cserben hagyta a labdát.

Aztán a következő világbajnokságon, Toledóban (1962) helyrebillenhetett a lelke, a dobogó tetejéről köszöntötte a világot. A verseny nem csupán az első arany miatt emlékezetes az esetében. A verseny előtt megroppant a térde, pokoli kínok gyötörték meccsről meccsre. De, állta a próbát – Toledóban éppen úgy, mint később. Mert – hadd szaladjak előre az időben – mindkét olimpiai aranyát fájdalmakkal küszködve nyerte meg.

Jellemző, hogy Tokió (1964) előtt közvetlenül, amikor a többiek már a repülőtérre indultak, ő az orvosokkal tárgyalt.

– Nem azért szeretnék elutazni, hogy végigfényképezzem Tokió nevezetességeit – magyarázta – jó formában vagyok, nyerni akarok.

Az orvosok nagy nehezen áldásukat adták a versenyzésre, de ellátták ezer és ezer jó tanáccsal. Mondta is Kozma a Roscsin elleni döntő előtt:

– A doktorok megígértették velem, hogy vigyázok a térdemre, ki tudja, hányszor mondták el, hogy milyen mozdulatokat mellőzzek a gyógyulás érdekében. Erre most kimegyek birkózni az olimpiai aranyért… Nem vagyok én normális…

A szőnyegről győztesen jött le, az pedig egy 140 kilós ifjú esetében nem csodálható, hogy hiába próbálkozott az erős emberként elkönyvelt kalapácsvető Zsivótzky és Eckschmidt, a súlylökő Varjú, hiába segítettek nekik a birkózók, nem tudták a levegőbe dobálni az újdonsült bajnokot.

Talán mondani sem kell, hogy négy esztendővel később (1968), a mexikóvárosi olimpia előtt is megsérült. Rácsapták a kezére az autóbusz ajtaját, a körme begyulladt, műteni kellett. A térde is hozta a szokott formáját, cipó nagyságúra duzzadt, mire szőnyegre kellett lépnie. A meccsek alatt azonban nem érdekelték a kínok, magabiztosan menetelt. Az aranyért a tokiói ellenfél, Roscsin következett. Gyúrta, gyömöszölte egymást a két fiú, nem bírtak egymással. A negyedik percben Kozmát megintették passzivitásért, nehéz helyzetbe került tehát. Az ezt követő percekben mindent egy lapra föltéve rohamozott, Roscsin azonban sorra bontotta a fogásokat, rendre kihátrált az akciókból. Nem tehette büntetlenül, őt is megintették, a döntetlen pedig azt jelentette, hogy Kozma Pici megvédte olimpiai bajnoki címét.

„Fiatal ember, de máris kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok. Olyan pályát futhat be, mint előtte talán senki más. Várjuk a következő olimpiát – Münchent… – írta a sportlap.

Kozma is várta. A sors azonban nem engedte, hogy tovább meneteljen aranyútján. 1970 tavaszán, a hagyományos budapesti nemzetközi verseny után, hazavitte kocsival mesterét, Keresztes Lajost, majd miután elváltak, befordult az Alkotmány utcába. Az éppen érkező 15-ös busz belerohant az autóba – tízszeres bordatörés, vesesérülés.

Ez utóbbi végzetes volt, hiszen Kozmának csak egy veséje volt.

Április 9-én, műtétek sorozata után, belehalt a sérüléseibe.

Még nem volt harminc éves.

Lőrincz Márton

Sportág	birkózás
Születési idő	10/28/1911
Születési hely	Korond
Elhalálozás ideje	11/26/1969
Elhalálozás helye	San Carlos De Bariloche
Nyughely	San Carlos De Bariloche
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1936 1 birkózás kötöttfogás 56 kg MAC

Lôrincz Márton  olimpiai bajnok birkózó1969. november 26-án, 59 éves korában,  Buenos Airesben hunyt el. A híres Magyar Athletikai Club szakosztályában tûnt fel. Két évvel az 1936-os berlini olimpia elôtt szabad és kötöttfogásban egyaránt bajnokságot nyert a legkönnyebbek, a légsúlyúak között. Az Európa-bajnokságokon is sikerrel szerepelt,  szabadfogásban lett aranyérmes. Berlinben pedig köttöttfogásban bizonyult legjobbnak, a 30. magyar olimpiai bajnokságot nyerte. Az olimpián aratott gyôzelme után Szentes városa díszpolgárrá avatták, de sportpályafutásának folytatásáról jóformán semmit sem tudunk, élete utolsó szakaszát Argentínában töltötte, s a messze távolban hunyt el.

Az aranyérem története

Kelemen Zsolt írása

1936. Lőrincz Márton kötöttfogás, légsúly

 

 

Szeretném személyes élményeim alapján elmesélni Szabó Kati négy olimpiai aranyérmének történetét, de nem tehetem, mert Magyarország sportolói nem utazhattak el Los Angelesbe 1984-ben, vagyis több, mint 20 évvel ezelőtt nem születhetett magyar olimpiai aranyérem. Pedig Szabó Kati magyar, csak a zágoni székely kislány Románia színeiben versenyzett.

Szeretném személyes élményeim alapján elmesélni az erdélyi székely Lőrincz Márton olimpiai aranyérmének történetét, de nem tehetem, mert nem éltem 1936-ban. Mégis írok, mivel a berlini csoda, majd’ 70 év után megérintett.

Korondon birkózópalánták nyüstölik egymást a szőnyegen, fiúk-lányok, korondiak, udvarhelyiek, szlovákiaiak és magyarországiak egyaránt.  2001 előtt kis túlzással senki sem tudta Korondon, hogy ki is az a Lőrincz Márton (érdemes lenne Szentesen is érdeklődni, hogy mennyire ismerik a város egykori díszpolgárát…), ám a róla elnevezett tornának köszönhetően a szülőhely felfedezte magának hős fiát. Vári Jenő, kiskunfélegyházi szakember meghatottan ecseteli, hogy mekkora élmény minden résztvevőnek egy olimpiai bajnokról elnevezett tornán szerepelni: „Csodálatos érzés számukra olyan emberről elnevezett versenyen küzdeni, aki olimpiai bajnokságot nyert. Minden gyermek úgy kezdi ezt a sportágat is, hogy olimpiai bajnok szeretne lenni. Független országtól, független nemzettől, ott, ahol él, ott szeretné ezt megnyerni.” Úgy mondja, mintha személyesen látta volna Berlinben Lőrincz Mártont birkózni. Olyan büszkén hallgatom, mintha én is korondi lennék, pedig „csak” erdélyi vagyok.

Tófalvi Zoltán tanár úr a „Magyarország legkevésbé ismert olimpiai bajnoka” titulussal illeti Lőrincz Mártont, de rögtön védelmébe is veszi a magyarországiakat, valamint a korondiakat:

„Az életművével kapcsolatosan én még egyetlen hiteles, írásbeli adatot sem láttam. Az elmúlt egy évben, miután először megtartottuk Lőrincz Márton emléknapját, előkerült néhány dokumentum, de csak két fényképen található a saját írása. Az egyiken az új templom melletti műhelyét mutatja be, a másikon azt írja: „Ez volt a kocsim. Eladtam.”

Sajnos, nincs írásbeli adat róla – folytatja Tófalvi tanár úr, az én véleményem szerint azért, mert a korondi római katolikus egyház anyakönyvét elvitték a múlt rendszerben, tehát még a születési adatait sem tudhattuk meg. A család szerint november 11-én született, a régi szokás szerint ugyanis a nevet hozta magával az újszülött, és ő Márton, tehát Szent Márton napja. A lexikonban láttam, hogy ez nem úgy van. De nem tudom, hogy mi az igaz.”

Ami viszont igaz: Korondon senki nem kételkedik ama történet hitelességében, amely szerint a legfelsőbb román vezetés szerette volna elérni, hogy olimpiai győzelme után Lőrincz Márton román színekben versenyezzen. A terv kudarcot vallott, a MAC birkózója ugyanis azt felelte: „Nem tehetek ilyet, mert édesanyám székely-magyar asszony.”

Ez a történet nem szerepel egyetlen lexikonban sem, csak annyi, hogy Lőrincz Márton ötkarikás diadala utáni sportpályafutásáról, életének utolsó szakaszáról jóformán semmit sem lehet tudni, Argentínában halt meg (az időpont bizonytalan, mert egyes források szerint 1969-ben, mások szerint a hetvenes évek közepén).

Szerettem volna személyes élményeim alapján felidézni a berlini csodát, de nem tehettem. Szeretném majd személyes élmények alapján elmesélni a Lőrincz Márton emlékversenyen feltűnt tehetségek olimpiai aranyérmének történetét, függetlenül attól, hogy milyen színekben állnak majd rajthoz a székely legények - és még mindig szeretném elmesélni Szabó Kati négy aranyérmének történetét...

Bízom benne, hogy egyszer mindkettőt megtehetem.

Majoros István

Sportág	birkózás
Születési idő	7/11/1974
Születési hely	Budapest
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 2000 18 birkózás kf. 58kg Kecskeméti TE 2004 1 birkózás kötöttfogás 55 kg Univer KTE

Athén birkózó aranyérmesét édesanyja kézenfogva vitte el annak idején a pomázi birkózóterembe. Tizenhat évesen, 1990-ben a serdülő világbajnokság megnyerésével adta le névjegyét. Egy évvel később, az ifjúsági világbajnokságon értékes második helyezést szerzett. Ezt követően hosszú éveken át alig-alig adott hírt magáról. Majd 2000-ben megnyerte az Európa-bajnokságot. Jogos reményekkel utazott Sydney-be, ám az olimpián két vereség után idő előtt búcsúzott. Ezt követően a birkózástól is csaknem búcsút vett. Szeretett édesanyja is betegeskedett. Az új súlycsoport-beosztással is nehézségei adódtak. Az addig 58 kilósok között versenyző 165 centiméter magas birkózónak a 60 kiló túl erősnek bizonyult. Az 55 kilósok közötti indulásra sokat kellett volna fogyasztani.
Franciaországi csapatbajnoki mérkőzéseken elsősorban anyagiak miatt szerepelt, majd 2003. elején találkozott Hegedűs Csabával, a magyar szövetség elnökével. A századik magyar olimpiai bajnok igyekezett rábeszélni arra, hogy térjen haza, fogyasszon és Athénben az 55 kilósok között olimpiai bajnok is lehet. Majoros István azután hazatért. Az olimpia évében csak tavasszal, Újvidéken biztosította részvételét az olimpiára. Egy hét alatt tíz kilót fogyasztva, Athénben beváltotta Hegedűs Csaba jóslatát. Megnyerte a magyar birkózósport 19. olimpiai bajnokságát. Csak azt sajnálta, hogy az időközben elhunyt édesanyja ezt az örömet és boldogságot már nem élhette meg. Athént követve is ritkán jelentkezett.
A 2007.évi kvalifikáción sikertelenül próbálkozott, majd félig meddig visszavonult, küzdősportokba azért bizonyította képességeit.

Olimpia	2000
Kf. 58 kg	18

 

Világbajnokság:	1998. 10. hely (58 kg, Kf.), 1999. 7.hely (58 kg, Kf.)
Európa-bajnokság:	2000. 1. hely (58 kg, Kf.)
Junior Világbajnokság:	1991. 2. hely (50 kg, Kf.), 1992. 4. hely (54 kg, Kf.)
Kadet Világbajnokság:	1990. 1. hely (43 kg, Kf.)

Növényi Norbert

Sportág	birkózás
Születési idő	5/15/1957
Születési hely	Budapest
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1980 1 birkózás kötöttfogás 90 kg Ú. Dózsa SC 1992 7 birkózás kf. 100kg FTC-Műfémszer

Olimpiai aranyérmes birkózó, aki többszörös bajnok édesapja példáját követve választott sportágat. Pályafutása csúcsaként 23 éves korában Moszkvában lett olimpiai bajnok. Győzelmének kihirdetése után örömében szaltót ugrott a szőnyegen, a pillanatfelvétel bejárta a világsajtót. Azon esélyesek egyike volt, akit a Moszkvából elrendelt bojkott megfosztott a Los Angeles-i részvételtől. A legsokoldalúbb magyar sportemberek egyike, kick-box Európa- és világbajnok, a harci művészetek egyik ágában világbajnokságot nyert. Vállalkozóként diszkót vezetett Budán, majd a világot jelentő deszkákra lépve több színdarabban, főszerepre kérték fel, filmekben is szerepelt. Elvállalta a Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének elnöki tisztét – ebbéli minőségében a hátrányos helyzetű fiatalok sportegyesületét, a Növényi Sport Akadémiát szervezi, valamint a Szent István Egyetemmel együttműködve az egészséges életmód, a helyes táplálkozás népszerűsítése érdekében tevékenykedik.

 

Az aranyérem története

 

Karádi Zoltán írása

 

1980. Növényi Norbert kötöttfogás 90 kg

 

Úgy nyolc éves múltam, amikor a moszkvai olimpia idején az első olimpiai élmények értek. Addig fogalmam sem volt róla, hogy mi az a sport, hogy mi a különbség az evezés és a kajak-kenu között, de ez most valami más volt. Éreztem, hogy a felnőttek – köztük a szüleim - fokozottan figyelemmel várják az ötkarikás történéseket, és ez engem is nagyon megfogott.

Bár akkor, Moszkvában a sportlövő Varga Károly szerezte meg az első aranyérmünket, az ő győzelmére nem sokan (úgymond senki sem) számított, így az emberek többsége le is maradt róla.

Nem úgy a birkózódöntőkről. Az előző évben négy vb-aranyat szerző csapat teljesítményét minden sportkedvelő nagy figyelemmel kísérte, s nem volt ez másként édesapámmal sem.

Amikor az első négy meccsén tussal győző Növényi (ő egy évvel korábban „csak” ezüstérmes volt a világbajnokságon – persze ezt csupán utólag, az évkönyvekből tudom), az utolsó mérkőzéséhez érkezett, akkor apám engem is leültetett a tévé elé.

Amennyire emlékszem, sokáig nem maradtam ülő testhelyzetben, mert egész egyszerűen magával ragadó volt, ahogy „a Norbi” birkózott.

Akkor még nem nagyon értettem, hogy hogyan lehet elég egy aranyéremhez egy pontozásos vereség is (ezt apám mondta még a meccs előtt), de nagyon nem kellett ezen gondolkodnom, mert Növényi szinte átgázolt a román Dicun, és soha, egy pillanatra sem forgott veszélyben az aranyérme.

Aztán a végén ugyanúgy ott ugráltam a fekete-fehér Orion tévé előtt a gödöllői lakótelepi lakás harmadik emeletén, mint ő a moszkvai szőnyegen. Még ma is megmosolyogtat, ha eszembe jut, ahogyan az a „nagy mackó”, földre borul, mindenkit körbecsókol, hogy aztán végül Hegedüs Csaba ölében landoljon.

Ez volt az első magyar olimpiai aranyérem, amit láttam.

 

Bár a moszkvai bajnokokról, az érmekről, a helyezettekről minden cikket kivágtam, s akkurátusan beragasztottam egy füzetbe, amit aztán még jó néhány évig őrizgettem, egy ideig megint elszakadtam a sporttól, sőt a bojkottnak köszönhetően a Los Angeles-i olimpia teljesen kimaradt az életemből.

Nem voltam ezzel egyedül, hiszen miután Növényi Norbert nem védhette meg olimpiai bajnoki címét, ő is szögre akasztotta a birkózó mezét. Kick-boxolni kezdett, s nem is akármilyen szinten, hiszen 1986-ban Európa-, egy évvel később pedig világbajnok lett.

De ez csak egy példa volt sokoldalúságának bizonyítására, hiszen elvégezte a TF-et, volt diszkótulajdonos, egy gyógynövény vállalat csoportvezetője, politikai karrierre tört, lemeze is megjelent, sőt még a színészetbe is belefogott.

Utóbbihoz már a nyolcvanas évek végén is voltak ambíciói (később elvégezte Gór-Nagy Mária színitanodáját – s ma több színdarabban is játszik), ha csak néhány percre is, de szerepelt egy 1988-as igazi szuperprodukcióban, az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Vörös zsaruban (Red Heat). Középiskolásként roppant büszke voltam a moziban, amikor a „Terminátor” eltörte a mi fiúnk műlábát, és elővette az ott csempészett kokaint. Hiába, az én kedvencem, az első olimpiai bajnokom. Ki ez a Schwarzenegger hozzá képest?

 

1988-ban – köszönhetően a szöuli olimpiának – kezdtem el újra behatóan foglalkozni a sporttal, s néhány évvel később, 19 évesen abban a kegyben részesültem, hogy újságírói pályám elején interjút készíthettem vele. Ekkor már hivatalból is kötelező volt figyelnem pályafutását.

Tanúja voltam visszatérésének, annak, amikor 1992-ben kiharcolta a barcelonai olimpián való indulás jogát, és ott a 100 kg-osok között a hetedik helyen végzett – 35 évesen.

Megpróbált kijutni az athéni olimpiára is, de ezt Deák Bárdos Mihállyal szemben kellett volna kivívnia. Ráadásul még egy gerincsérülés is közbejött.

Ami azonban talán a leginkább tiszteletet ébresztett iránta, az csak néhány hónapja történt. A Sztárbox gálán, a néhány óráig ugyancsak olimpiai bajnok, mindössze 30 éves, erőtől duzzadó diszkoszvető, Fazekas Róbert ellen állt ki. Őszintén szólva, nagy tétben fogadtam volna Fazekasra, mert hiába Növényi küzdősportos múltja, ő ma már mégiscsak erősen közelít az ötvenhez.

Ehhez képest úgy megverte Fazekast, mint a pinty. Ellenfelének még az orra is eltörött.

Lehet, hogy akad olyan is, akinél nem múlik el a világ dicsősége?

Polyák Imre

 

Sportág	birkózás
Születési idő	4/16/1932
Születési hely	Kecskemét
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1952 2 birkózás kötöttfogás 62 kg Bp. Dózsa 1956 2 birkózás kötöttfogás 62 kg Bp. Dózsa 1960 2 birkózás kötöttfogás 62 kg Ú. Dózsa SC 1964 1 birkózás kötöttfogás 63 kg Ú. Dózsa SC

Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó életútja az akarat diadalát hirdeti. Helsinkiben húsz évesen mutatkozott be az olimpiai szőnyegen és második lettl. Melbourne-ben, majd Rómában is „csak” ezüstöt akasztottak a pehelysúlyú 62 kilós kötöttfogású versenyzô nyakába. A közbenső világbajnokságokon szorgalmasan gyűjtögette az érmeket. Három arany, két ezüst és tizennégy magyar bajnokság birtokában várta Tokiót. Változatlan akarattal és kitartással készült. Jó barátjával, Gurics Györggyel legyôzhetetlen párost alkottak a tatai edzôtáborban játszott lábtenisz partik során. Végül 1964-ben, valóra vált álma. A dobogó legfelsô fokára szólították. Az utolsó mérkôzésén döntetlent harcolt ki a szovjet Rurua ellen, ami elegendő volt az aranyhoz. Anyaegyesületénél, az újpesti lila-fehéreknél edzősködött, a válogatott mellett is dolgozott, ám mindíg visszatért Dob utcai borozójába, amelyet azonban már évek óta nem működtet. Életutja elismeréseként beválasztották a nemzetközi birkózó hírességek csarnokába. A Nemzet Sportolója lett, az évszázad birkózója, a fiatal nemzedék példaképe. A bajnokok klubja eseményeinek állandó résztvevője.

Az aranyérem története
Lépesfalvi Zoltán írása

1964. Polyák Imre kötöttfogás, pehelysúly
"Ez nem lehet más, csak döntetlen" - hallottam a rádióból, miközben Tokióban
az eredményhirdetésre vártak. Polyák Imre mérkőzése fejeződött be éppen, és nagyjából annyit értettem az egészből, hogy birkózás, meg hogy az olimpiai bajnoki cím a tét. "Ez nem lehet más, csak döntetlen" - ismételte meg Szepesi György, ki tudja, hányszor. Megfellebbezhetetlen tekintély volt, tudtam, hogy valami nagy dolognak kellett történnie ahhoz, hogy így tudjon lelkesedni egy döntetlenért.
Hallgattam a rádiót gyerekként, 1964 októberében, tudtam, hogy győzött a puskás Hammerl László, figyeltem a futballisták csehszlovákok elleni döntőjének közvetítését, számon tartottam Bene Ferenc tizenkét gólját. A vízilabda-válogatott aranyérmét is Szepesi közvetítéséhez kötöm, a Budapestre sok ezer kilométerről érkező, helyenként nehezen kivehető hanghoz (tudják, a szovjetek elleni ötödik gól: lőj, lőj, lőj, Dömötör!...).  Ennek a meccsnek az utolsó percét a 45-ös fordulatszámú kislemezről tanultam meg kívülről.
Polyák Imre mérkőzése viszont nem lemezről, meg nem is a kívánságműsorokból maradt meg az emlékezetemben. Kihirdették az eredményt, tényleg döntetlen lett, és együtt örültem a riporterrel. Arról persze, fogalmam sem volt, hogy mi bújt meg ennek a sikernek a hátterében. Nem sejthettem, hogy Polyák Imre korábban már három ezüstérmet nyert, és negyedszerre mindenki odaadta volna neki az aranyat, hiszen kötöttfogású birkózásban a pehelysúly legjobbja volt. Igaz, az volt már a korábbi olimpiáin is, kettőn biztosan. Helsinkiben, 1952-ben talán még nem, oda tulajdonképpen csak tanulni vitték ki, hadd ismerkedjen az ellenfelekkel, szokja a nagy versenyek légkörét, hiszen már húszévesen tudni lehetett róla, hogy nagy jövő előtt áll.
Négy évvel később, Melbourne-ben kikapott a finn Mäkinentől, és az utolsó meccsén tussal kellett volna vernie Dzneladzét az aranyhoz. Polyák harmincegy ponttal nyert, a szovjet birkózó többször is két vállra került, de a bírók egyszer sem láttak tust. Persze, a három ítész között volt egy svéd meg egy norvég, furcsa lett volna, ha éppen ők veszik el egy finntől az olimpiai bajnoki címet.
Aztán Rómában, 1960-ban, már úgy tűnt, hogy nincs az az összetételű bírói kar, amely megállíthatja Polyákot. Eljutott a döntőig, ott egy török birkózó, Sille várta, akit korábban egy olimpián és két világbajnokságon is tussal vert meg. Pontosabban Polyák várt a törökre, Sillét ugyanis az aznapi mérlegelés után a mentők vitték el, annyira megviselte a fogyasztás. A kórházban felpumpálták, a mentő visszavitte, a bírók egy vitatható akciót a javára ítéltek meg, Polyák Imrének pedig - bár ezúttal a döntetlen is elég lett volna neki - újabb négy évet kellett várnia az olimpiai bajnokságra.
Szóval, ilyen előzmények után nem csoda, hogy Tokióban mindenki azt szerette volna, hogy végre megszerezze az aranyérmet. Talán csak az aktuális szovjet ellenfél, Rurua nem, akivel a döntőben találkozott. Polyák Imre sok évvel később úgy emlékezett arra a meccsre, hogy semmit sem bízott a véletlenre, mindent tudott az ellenfeléről, minden mozdulatát kiszámította, ahogy mondta, „logarléccel birkózott". Az első helyhez döntetlen kellett Rurua ellen, és nem is lehetett más az eredmény, csak döntetlen. Volt egy akció, amelynek végén a grúz birkózó ráesett Polyákra. Még Roger Coulon, a nemzetközi szövetség elnöke is mutatta, hogy nem jár pont, a francia sportvezető ezzel a gesztusával - talán akaratlanul kilépve protokolláris szerepéből - jelezte, hogy a sportban ekkora igazságtalanság nem történhet. Szekeres István Polyákról szóló könyvében Ruruát idézi: nem csalódást vagy dühöt érzett, hanem tudomásul vette, hogy a magyar birkózó végre megkapta azt az aranyat, amely járt neki. Egyúttal meg is nyugodott, mert úgy gondolta, hogy legnagyobb ellenfele ezzel valószínűleg befejezte pályafutását. (A következő olimpia, a mexikóvárosi valóban Ruruáé lett.)

Polyák Imre, ahogy a sport óriásaihoz illik, a csúcson hagyta abba, 32 évesen. Előtte nyert három világbajnokságot; 1958-ban, az első hazai szavazáson ő lett az év sportolója (aztán 1962-ben újra), később a XX.  század legjobb birkózójának választották.
Azt mondja, újszülöttnek tekinti mindazokat, akiknek nem lehet személyes emlékük az olimpiai sikeréről, és a fiatalok szemében ő már legfeljebb egy történelemkönyv illusztrációja.

Ebben valószínűleg nincs igaza: illusztrációnál jóval több volt.

Egy gyönyörű fejezetet írt.

Repka Attila

Sportág	birkózás
Születési idő	1/10/1968
Születési hely	Miskolc
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1988 8 birkózás kf. 68kg Diósgyőri VTK 1992 1 birkózás kötöttfogás 68 kg Diósgyőri BC 1996 21 birkózás kf. 68kg Diósgyőri SC

Repka Attila olimpiai bajnok birkózó három olimpián vett részt. A diósgyőriek  68 kilós  kötöttfogású versenyzője  Szöulban húsz évesen még csak nyolcadik lett, Barcelonában megnyerte az olimpiai bajnokságot, az első helyért vívott mérkőzésen hosszabbítás után győzött az orosz Dugucsijev ellen. Atlantában balszerencséjére az első összecsapás közben elszenvedett súlyos sérülése megakadályozta az újabb sikeres szereplésben. Az Európa- és világbajnokságokon szerzett négy arany, két-két ezüst és bronzérme jelzi eredményes pályafutását. Atlanta után német csapatbajnoki mérkőzéseken szerepelt, és diósgyőri fiatalokkal foglalkozott. Tervezett visszatérését nem kísérte siker. A veterán világbajnokságon is visszalépésre kényszerült, Jó ideig vezette a diósgyőri fiatal birkózók edzéseit. Az utóbbi években keveset hallat magáról.

 

Sike András

Sportág	birkózás
Születési idő	7/18/1965
Születési hely	Eger
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1988 1 birkózás kötöttfogás 57 kg FTC 1992 10 birkózás kf. 57kg FTC-Műfémszer

Sike András olimpiai bajnok  birkózó Egerben tünt fel.  Az 57 kilós,  mokány kötöttfogású tehetsége a fővárosban, a zöld-fehérek szakosztályában bontakozott ki. Hazai vonalon (kötött- és szabadfogásban, valamint csapatban) összesen tizenegy magyar bajnokságot nyert, de világversenyen csak egyszer – legjobbkor – a szöuli olimpián bizonyult a legjobbnak. Győzelme nagyon kellemes meglepetést jelentett. Az azt követő világ- és Európa-bajnokságokon azonban kénytelen volt megelégedni kevésbé csillogó ötvözetű érmekkel. Barcelonában sem kísérte siker az indulását. Ezt követően edzősködött a német Bundesligában is próbálkozott, kisebb vállalkozásokba kezdett.
Jelenleg a Fradi szakosztályában edzősködik.

Szilvásy Miklós

Sportág	birkózás
Születési idő	12/5/1925
Születési hely	Márianosztra
Elhalálozás ideje	5/24/1969
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1948 2 birkózás kötöttfogás 73 kg FTC 1952 1 birkózás kötöttfogás 73 kg Bp. Kinizsi 1956 7 birkózás kf. váltósúly (73 kg)

Az ötszörös ifjúsági bajnok- civil foglalkozását tekintve rendőr – pályafutását egy eltévedt, a lábába fúródott revolvergolyó csaknem végleg megszakította. Az akkor huszonegy éves sportember azonban nem adta fel. Hallatlanul nagy szorgalommal, akaraterővel erősítette legyengült bal lábát. Balesete után egy évvel már megnyerte a magyar bajnokságot, és esélyesként utazott Londonba. Három pontozásos és két tussal aratott győzelem után került szembe Andersonnal, a svédek tapasztalt versenyzőjével, akitől a döntőben vereséget szenvedett. Négy évvel később akaraterejének újabb bizonyítékaként visszavágott legyőzőjének. A londoni ezüstöt Helsinkiben aranyra váltotta, és egy esztendővel később Nápolyban második lett a kötöttfogású világbajnokságon a váltósúlyúak között. Harmadik olimpiáján már nem ért el helyezést. Tizenötszörös magyar bajnokként vonult vissza. Edzőként a legendás emlékű kapitány, Matura Mihály munkáját segítette. Az örökvidám, rokonszenves sportembert, aki időközben rendőrtiszt lett.
1969. május 24-én, negyvennégy évesen gyógyíthatatlan betegség ragadta el az élők sorából. Születésnapjának hetvenötödik évfordulóján 2000-ben, decemberben emléktáblát avattak szülőfalujában Márianosztrán.

Az aranyérem története

 

Fábik Tibor írása

1952. Szilvássy Miklós kötöttfogás, váltósúly

 

Azzal persze mindenki tisztában van, aki némi érdeklődést mutat a sporthistória iránt, hogy a 100. olimpiai bajnoki címünket Hegedűs Csaba nyerte 1972-ben, Münchenben. Azt viszont vélhetően csak nagyon kevesen tudják, hogy az ötvenedik ötkarikás elsőségünk is birkózásban született meg; s ezt 1952-ben, Helsinkiben, a kötöttfogású váltósúlyban Szilvásy Miklós szerezte.

Már négy esztendővel korábban, 23 évesen Londonban is nyerhetett volna, de itt három pontozásos és két kétvállas győzelem után a döntőben a svédek furmányos bajnoka, Gösta Andersson túljárt az eszén. A nála nyolc évvel idősebb északinak meg sem fordult a fejében, hogy fogást keressen, csupán arra törekedett, hogy kituszkolja a magyart a szőnyegről. És ez a taktika aranyat hozott neki, Szilvásynak maradt az ezüst. Az 1950-es vb-n, Stockholmban megint összetalálkoztak, még a verseny korai szakaszában. Hasonló koreográfiával újra a svéd nyert, de aztán hiába a hazai pálya, végül neki is be kellett érnie a bronzzal. Szilvásy pedig lemaradt a dobogóról.

Így érkezett el 1952, Helsinki, ahol először egy norvégot, aztán egy egyiptomit, majd egy libanonit döngölt bele a szőnyegbe a birkózás teljes technikai repertoárját felvonultatva, s már ott is volt a döntőben. Vele szemben pedig ki más, mint a régi ismerős, Andersson.

S erre a meccsre Matura Mihály, a legendás szövetségi kapitány zseniális tervet eszelt ki: „a svédet a saját fegyverével kell megverni!” Most Szilvásy ugrott neki Anderssonnak, és kezdte el hatalmas vehemenciával gyömöszölni, kitolni a küzdőtérről. Az erre legkevésbé számító címvédő a mérkőzés végére teljesen elkészült az erejével, s Szilvásy még le is csavarta. S bár a dán pontozónál egyedüliként, nyilván a skandináv összefogás jegyében így is Andersson nyert, azért csak győzött az igazság.

Hat évvel korábban – vagyis két évvel a londoni ezüst előtt! – nem sokan hitték, hogy az akkor 21 esztendősen már nagy reménységnek számító, márianosztrai születésű fiú ilyen magasságokba jut. Ugyan ötszörös ifjúsági bajnok volt, de egy balesetben súlyosan megsebesült. Revolvergolyó fúródott a bal lábába. Mondják, hogy egy rosszul sikerült tréfa következményeként, mintegy előrevetítve a bohém életpályát. Hivatalosan mindenesetre baleset történt a már ekkor a rendőrség állományában levő, jó kötésű sráccal.

Szilvásy mindent megtett azért, hogy mielőbb felépüljön. Otthon, a heverőn fekve követ kötött a megvékonyodott bal lábára, és napjában több százszor így emelgette, hogy újra megerősödjön.

Versenyzői pályafutása befejezése után (1953-ban még nyert egy vb-ezüstöt), rendőrtisztként a fővárosi szórakozóhelyeket, bárokat kellett felügyelnie. Olykor hogy, hogy nem, megesett, hogy odabent összetört a berendezés… Nem meglepő hát, hogy állandóan ingázott az őrnagyi és a századosi rendfokozat között. Hol lefokozták, hol előléptették.

"De ő már csak ilyen volt. Amilyen kemény az edzéseken, olyan felszabadult a magánéletben. Egy végtelenül aranyos, közvetlen ember, aki minden mókában benne van" – emlékezik vissza.

A fájdalmasan korán, 44 évesen, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt bajnokra Varga János, az 1968-as mexikóvárosi olimpia aranyérmese emlékezett, aki úgy került kapcsolatba Szilvásyval, hogy az akkor már a válogatott és Matura Mihály mellett tevékenykedett edzőként. "A maga jellegzetesen krákogó hangjával hajcsárként nyúzott bennünket, mégis öröm volt a keze alatt dolgozni. Bármikor odamehettünk hozzá a problémáinkkal, és szinte nem akadt olyan dolog, amit ne tudott volna elintézni. Nagyon jó kapcsolatrendszere volt „odafönn” is. Szájról-szájra járt közöttünk az a hátborzongató történet, ami akkor esett meg, amikor még a helsinki olimpia előtt Rákosi Mátyás meglátogatta a tatai edzőtábort. Az ország első embere megkérdezte, hogy mire számíthat a birkózóktól az olimpián. Mire Szilvásy megveregette a rettegett vezér vállát és csak annyit mondott neki: Ne nyugtalankodjon Matyikám, minden rendben lesz, hozzuk az érmeket."

S hozták is, az olimpia kilencedik napján előbb légsúlyban Hódos Imre, majd pedig váltósúlyban Szilvásy nyert aranyat. Azt a bizonyos ötvenediket.

 

Varga János

 

Sportág	birkózás
Születési idő	10/21/1939
Születési hely	Abony
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1964 7 birkózás szf. légsúly (57kg) Bp. Honvéd SE 1968 1 birkózás kötöttfogás 57 kg Bp. Honvéd SE 1972 4 birkózás kötöttfogás 57 kg Bp. Honvéd SE

Varga János, olimpiai bajnok birkózó  a magyar bírkózósport fellegvárában,  Abonyban született, ahol a kiváló,  lelkes szakember Skultéty Sándor vezette be a sportág rejtelmeibe. A Bp. Honvédban bontakozott ki rendkívüli tehetsége. Kivételes technikai képzettsége révén mind a két fogásnemben igazi nemzetközi klasszis volt. Tizennégyszeres magyar bajnok. A hivatalos világversenyeken 9 érmet, köztük négy aranyt nyert. - mindíg légsúlyban - az elsôt 1963-ban, az utolsót 1970-ben. Három olimpián (1964, 1968, 1972) vett részt. Mexikóban bizonyult legjobbnak, lett olimpiai bajnok.

Visszavonulása után a Bp. Honvéd, majd a junior válogatott edzôje volt. Az utóbbi évtizedben különösen a Bp. Honvéd szakosztályának megszűnése után eltávolodott kedvenc sportágától. Már a vívóversenyek állandó szurkolója, tôrvívó Gabi lánya Athén évében Európa-bajnokságot nyert, az olimpián értékes hatodik helyen végzett. Azóta is a magyar és a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik, Pekingben is pástra lépett.  . Az olimpiai bajnok a MOB tagja, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségének munkáját is segíti és  egykori diszkoszvető feleségével együtt a MOB hagyományőrző bizottságának lelkes tagja.

Az aranyérem története

 

Elek Sándor írása

1968. Varga János kötöttfogás, légsúly

Erős kétségeim vannak arról, hogy akár egy történész, vagy éppen egy, a
zenetörténetben komoly jártassággal bíró tudós ember bármilyen közös vonást
fedezne fel a több. mint 3300 évvel ezelőtt Egyiptomban uralkodó Ramszesz
fáraó, és a XIX. század immár legendás itáliai hegedűvirtuóza, Paganini
között. Hogy mégis van valami érdekes egybeesés, valami különleges "titok", azt csak a magyar birkózósportot jól ismerők tudhatják. A "rejtély" megoldása nem is olyan bonyolult, hiszen mindkét névvel egy  csupaszív,
immár a 66. életévét taposó birkózó olimpiai bajnokot illettek.

Varga János, az 1968-as Mexikói Olimpiai Játékok aranyérmese, kétszeres világ- és Európa-bajnok, pályafutása elején, amikor 19 évesen Abonyból indulva a birkózó-válogatott keretéhez "felvételt nyert", teljesen kopasz volt és ráadásul még nyúlánk, vékony is. Így Polyák Imre amolyan tiszteletbeli keresztapaként a Ramszesz becenevet ragasztotta rá. Birkózó körökben a mai napig így szólítják Varga Jánost. „No, de mégis, hogy lett Ramszeszból Paganini?” - kérdezheti joggal e sorok olvasója. A talány megfejtéséhez mindössze 10 évet kell átugranunk, és az 1968-as mexikói olimpiai diadal hatásait kell górcső alá venni. Kozma "Pici" és Varga "Ramszesz" aranyérme a magyar birkózás fénykorának folytatását jelentette.

Azt, hogy a világ birkózásának meghatározó országai külön kegyként kezelték, ha a magyarok elfogadták a közös edzőtáborozásokra történő invitálást. A németek még arra is engedélyt kértek, hogy egy oktatófilmet készíthessenek Varga János birkózásáról. A magyar szövetség hozzájárult a felvételhez és "Ramszesz" uralkodóhoz illő nyugalommal és türelemmel mutatta be a birkózás technikai elemeit, sőt még néhány "kenyérkereső" fogását is megvillantotta.
A német filmesek mindent akkurátusan rögzítettek, majd a kész produkciót átadták a német birkózószövetségnek. Nyílván arra számítottak, hogy "Ramszeszt" a saját fegyverével fogja majd valamelyik germán izomember letaszítani a trónról. De mindez olyannyira nem sikerült, hogy Varga János
1970-ben mind az edmontoni vb-n, mind pedig a berlini Eb-n aranyérmes lett.
Kiszámíthatatlan volt a szőnyegen, olyan virtuóz birkózást mutatott be és úgy variálta a technikákat, hogy rövid időn belül a külföldi szakemberek, és a világ jó néhány sportújságírója a birkózás Paganinijének nevezte Varga Jánost. Így lett tehát mindössze 10-12 év alatt Ramszeszből Paganini.

Varga János különleges, már-már mágikus hatással volt egy japán birkózóra is. Sakurama bármelyik világversenyen is találkozott Vargával, mindenhova követte és megpróbálta ellesni a magyar olimpiai bajnok birkózásának és fizikai erejének titkát. Mivel több éve már sikertelenül kísérletezett, egyszer, végső elkeseredésében Polyák Imréhez, Ramszesz "keresztapjához" fordult segítségért. Talán abban bízhatott, hogy Tokió olimpiai aranyérmese mégiscsak megszánja őt és elárulja neki, mitől is vált legendás bajnokká Varga János, és miből merít újra és újra erőt. Bár Polyák Imrének a beteljesülést jelentette Tokió és így a japánok is szimpatikusak voltak számára, mégis úgy gondolta, megtréfálja Sakuramát. Azt mondta a kíváncsiskodó kis japánnak, hogy Varga az erős paprikától nyeri az erejét. Mivel Sakurama az egyik közös ebédnél látta is a levesébe két-három karika paprikát szeletelni Vargát, odaugrott hozzá és elkérte a méregerős hungarikumot. Ő is követte, sőt túlteljesítette Ramszeszt, és az egész paprikát beletette saját levesébe. Néhány kanállal még megbirkózott ugyan, aztán elvörösödött, pillanatok alatt teljesen leizzadt, és amikor egy kancsó vízzel sem tudta csillapítani a "csodaszer" okozta kínt, felpattant az asztaltól és kirohant az étteremből. Most már bizonyára Sakurama is rájött, hogy Varga János sikerében a paprikán kívül más is szerepet játszhatott. Mi már első kézből, a kiváló sportembertől, a sikeres mesteredzőtől tudjuk a megfejtést.

Pályafutásának jó részét a bizonyítási vágy hatotta át. Szinte már-már mesébe illően alakult a sorsa. Szegényes, vidéki környezetből indulva a világ birkózósportjának megbecsült, tisztelt alakjává vált. Szakmai fejlődését olyan kitűnő edzők segítették, mint Skultéty Sándor Abonyban, majd pedig a válogatottnál Kárpáti Károly, Tóth Gyula, Matura Mihály, Gurics György, no és a "keresztapa", Polyák Imre. Lelki erőt pedig az emberek szeretetéből merített. Így számára a mai napig az egyik legnagyobb elismerés, az „Abony Díszpolgára” cím és az, hogy szeretik és tisztelik szülőföldjén.

Sakurama valószínűleg arról sem tudhatott, hogy Budapesten Varga János talált magának plusz "erőforrásokat is". Lelkileg és érzelmileg felesége, Gabriella - a korábbi kiváló atléta - látta és látja el őt minden nap ezzel a nélkülözhetetlen energiával. Leánya, a vívó Európa-bajnok Gabi, újra és újra sikerélményt nyújt neki kiváló sporteredményeivel.

Mivel Varga János sohasem volt hálátlan alkat, így ezt a mérhetetlenül értékes energiát, amit az élettől, a birkózástól, a családjától és barátaitól kapott, igyekezett továbbadni. Edzőként olyan birkózókarrierek elindításában segédkezett, mint amilyen Farkas Péter, Komáromi Tibor, Gáspár Tamás, Bódi Jenő, Sipos Árpád, vagy éppen Vadász Csaba nevéhez fűződött.

Varga János magánéletében is a teljességre törekedett és immár nyugalmazott honvédezredesként a családjának él.

Weisz Richárd (Vértesi Richárd)

Sportág	birkózás
Születési idő	4/30/1879
Születési hely	Budapest
Elhalálozás ideje	12/4/1945
Elhalálozás helye	Budapest
Nyughely	Kozma utca 3/C-10-17
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1908 1 birkózás kötöttfogás 100 kg MTK

Weisz Richárd

Weisz Richárd birkózó 1945. december 4-én, 67 évesen távozott az élôk sorából. Az MTK izomkolosszusának pályafutásáról legendák keringtek. A szônyegen nyert két magyar bajnoksága mellett a súlyemelôk között sem talált legyôzôre. Egyébként tornászként kezdte, késôbb atletizált és versenyevezôsként is megállta a helyét. Kortársai a becsületesség bajnokaként Londonban aratott gyôzelme után a legerôsebb magyar emberként tisztelték. A második világháború alig fejezôdött be, de Weisz Richárd lakásán ismét megalakították a nehéz idôkben betiltott MTK egyesületet.

Az aranyérem története

 

Vas András írása

1908. Weisz Richárd kötöttfogás, nehézsúly

Első versenyét távolugrásban nyerte, majd diszkosz- és kalapácsvetésben, aztán rúdmászásban és függeszkedésben sem talált legyőzőre. Bármilyen furcsa, az előbbi eredménysor az első magyar birkózó olimpiai bajnok nevéhez fűződik. Ennek tükrében a négy súlyemelő országos bajnoki cím így már nem is tűnik akkora szenzációnak: Weisz Richárd amolyan sportpolihisztorként vonult be a köztudatba a múlt század elején.

Pedig a gyermekévek alapján útja ugyanúgy vezethetett volna valamely büntetés-végrehajtási intézménybe, mint majdan az olimpiai dobogó tetejére: kortársai közül leginkább fékezhetetlen magatartásával tűnt ki, szinte nem akadt olyan balhé a budapesti Belvárosban, melyben a vörös hajú, pulykatojás képű Ricsi gyerek ne lett volna benne. Ki tudja, hogyan alakul sorsa, ha nem vezet az útja a Markóba.
No, nem a híres-hírhedt börtönbe, csak az állami főreáliskolába, amelyben Ottó József tornatanár hamar kiszúrta, a rettegett Weiszben motoszkál valami. Addig nyúzta középtermetű, ám izmos tanítványát, míg az délutánjait, vásott cimborái társasága helyett, a tornacsapatban töltötte. Nemsokára rákapott az atlétikára, és a későbbiekben nagy örömét lelte az evezésben is.
Hogy innen aztán milyen kacskaringós, kiismerhetetlen út vezetett a birkózáshoz, csak a jó ég tudja, ám Weisz egyszer csak a Hungária Athletikai Club birkózó tréningein tűnt fel, amelyeken Weigand János tanácsai alapján kezdte meg útját az olimpiai babérkoszorú felé. Mester és tanítványa kiváló hatékonysággal dolgozott együtt: Weigand remekül értett a vehemens, és „izomdús” állapota miatt eképpen olykor (köz)veszélyes birkózópalánta nyelvén. Tán nem meglepő, hogy amikor a trénert a HAC-ból az MTK-ba vitte a szíve, Weisz is vele tartott, s már kék-fehérbe öltözve nyerte meg 1899-ben az első, ám még nem hivatalos országos bajnokságot.
Négy esztendő múltán aztán már hivatalosan is magyar bajnoknak mondhatta magát: előbb a középsúlyú mezőnyön gázolt át, majd az abszolút aranyéremért ripityára verte a könnyűsúly bajnokát, Erődy Bélát. Innentől a hazai birkózóbajnokságok forgatókönyvei enyhén szólva kiszámíthatóan alakultak, hiszen 1909-ig, azaz hat további éven át Weisz kisajátította a honi trónt, egy sor kollégával megutáltatva a sportágat. S nem csak a birkózást…
Két évvel első diadala után benevezett a súlyemelők bajnokságára is, s ha már elindult, nem is talált legyőzőre. Sorozatban négyszer! Ha már egyszer arra irányította útját a sors. Az MTK birkózóinak ugyanis nem volt edzőtermük, Weisz viszont – aki ekkor már önmagát edzette – átkérte magát a súlyemelőkhöz, akiknek gyakorlás céljára egy kellemes kis lakás állt a rendelkezésükre. Természetesen itt valódi birkózómunkát nem tudott végezni, ám  tökéletes erőállapotba hozta magát. Félelmetes testi erejét az egyesület kötélhúzó-szakosztálya is kamatoztatta, amikor 1905-ben bajnoki címhez segítette őket…
Mindez persze vélhetően nem lett volna elegendő a birkózók között, így kidolgozta saját stílusát, mely lényegesen eltért a korszellemtől. A századelő nehézsúlyú birkózói jórészt lábukat megvetve, főleg egy helyben állva küzdöttek, a magyar viszont sok mozgáson alapuló, s ezáltal az ellenfeleket meglepő harcmodort ötölt ki. Szüksége is volt az újításokra, ugyanis magassága révén inkább középsúlyúnak számított, azaz eleve hátrányból kezdte meccseit.
Londonban sem történt másként, bár az 1908-as ötkarikás játékokon némileg mellé szegődött a szerencse, hiszen a birkózóviadalok alatt elképesztő hőség uralkodott a szőnyegeken, s ez a társainál kisebb termetű MTK-st kevésbé viselte meg, mint a riválisokat.
Carl Jensen például korán elkészült erejével, a magyar a találkozó 13. percében különösebb erőfeszítés nélkül fektethette két vállra a dánt. A Jensen família utódai talán napjainkban is Weisz nevével ijesztgetik a család neveletlen gyerkőceit, hiszen a második fordulóban Carl bátyja, Sören sem tudott komolyabb ellenállást kifejteni ellene: háromszor is a földre került, a bírák kétszer is megintették, így a mérkőzésvezető húsz perc után véget vetett az egyenlőtlen küzdelemnek.
A „Jensen-banda” után három nappal, július 23-án jöhetett az orosz Alekszandr Petrov elleni finálé. A szláv több mint egy fejjel magasabb és jóval nehezebb volt Weisznél, aki így némileg visszafogottabban kezdett. A felek hét percen keresztül csak taszigálták egymást, amelyet a mérkőzésvezető unt meg leghamarabb, s „kézzel való, szükségtelen ütlegelés” címén megintette mindkét versenyzőt. A figyelmeztetés Weiszre hatott serkentőbben: a 15. percben a földre vitte Petrovot, s azzal a lendülettel be is tusolta. Fájdalom, a bírák úgy ítélték meg, az akció zónán kívül történt…
Jöhetett a második félidő. Petrov elindította végső megoldásnak szánt akcióját, Weisz azonban megkontrázta mozdulatát, s miután az orosz földet fogott, fél Nelsonnal próbálta döntésre vinni a dolgot. Petrov bikanyaka azonban kiállta a próbát, a rivális kiszabadult szorult helyzetéből. Lepergett a második húsz perc is, a nagyérdemű a magyar győzelmét ünnepelte, a bíró viszont újabb tízperces ráadást rendelt el. Az orosz azonban ekkor már örült, hogy állva tudott maradni, így alig több mint egy órával (!!!) a kezdő sípszó után Weisz Richárd az első magyar birkózó olimpiai győzelmet ünnepelhette a szőnyeg közepén.

Vélhetően a második siker is az ő nevéhez fűződött volna, ám egy évvel londoni triumfálása után óriási baklövést követett el. A kor nehézsúlyú profi világbajnoka, a német Cziganiewitz Budapestre látogatott, mire Weisz barátai meggyőzték az olimpiai bajnokot, fogadásból álljon ki a verhetetlennek tartott germán ellen. Kötélnek állt, s az MTK edzőtermében megküzdött a némettel, aki nem tudott fogást találni rajta.
Nem úgy a Magyar Athletikai Szövetség: a grémium profinak nyilvánította és az amatőr versenyzéstől eltiltotta a felelőtlen bajnokot, akinek így fájdalmasan korán és hirtelen ért véget karrierje.

Fűrészporra cserélte a szőnyeget: hatalmas erejét kihasználva sokáig cirkuszokban lépett fel. Sportolóként megismert szerencséje a második világháború idején sem hagyta cserben, túlélte a világégést, sőt, arra is volt energiája, hogy 1942-ben feloszlatott, szeretett klubját feltámassza: 1945 februárjának elején Weisz a lakásában barátaival újraalapította az MTK-t.
Az egyesület megerősödését azonban nem érhette meg, a háború okozta éhezés olyannyira legyöngítette szervezetét, hogy még ugyanezen év decemberében belehalt egy epegyulladásba.

 

Zombori Ödön

(Zanich, Janicsek)

Sportág	birkózás
Születési idő	9/22/1906
Születési hely	Szenta
Elhalálozás ideje	11/29/1989
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület 1928 5 birkózás kötöttfogás 58 kg MAC 1932 2 birkózás szabadfogás 56 kg MAC 1936 1 birkózás szabadfogás 56 kg MAC

Zombori (Zanich, Janicsek) Ödön

Zombori Ödön bírkózó, 1989. november 29-én, 84. életévében távozott az élôk sorából. A MAC alacsony termetû, légsúlyú bírkózója már az amsterdami olimpián szônyegre lépett, és kötöttfogásban ötödik lett. Los Angelesben szabadfogásban ezüst érmet nyert, és azt - társához Kárpáti Károlyhoz hasonlóan - Berlinben aranyra váltotta. Sikerét barátainak köszönheti, hiszen ôk adták össze részvételének költségeit. Így jutott ki a német fôvárosba. A hallatlanul erôs, technikás, kötött és szabadfogásban egyaránt eredményes sportember sikeres pályafutását az Európa-bajnokságokon kiharcolt három arany, valamint egy-egy ezüst és bronzérem is bizonyítja. Az Elektromos Mûvekben óraleolvasóként dolgozott, de a második világháború után B-listázták. Egyetlen "bûne" az volt, hogy a törvénytelenül feloszlatott Magyar Athleticai Club színeiben versenyzett. Az állástalan olimpiai bajnok elkeseredésében külföldre távozott. Argentínában a válogatott edzôje lett. A Melbourne-i olimpián ô vezette a Dél-Amerikai ország bírkózó-csapatát, majd Los Angelesben telepedett le. A honvágy mind jobban gyötörte, és 37 esztendô után hazaindult. A repülôgépen rosszul lett, elvesztette eszméletét, majd négy évet zavarodott elmével élt a János Kórházban.

Az aranyérem története

Deák Zsigmond írása

1936. Zombori Ödön szabadfogás, légsúly

Mielőtt egyetlen sort leírtam volna, elzarándokoltam Zombori Ödön tölgyfájához a Hűvösvölgybe. Kíváncsiságból, no meg ihletet meríteni. Kellemetlen, a hely nevéhez illően hűvös eső szemetelt, a felhők szinte ültek a budai hegyeken. Nem volt könnyű megtalálni az 1936-os olimpiai bajnoki címért kapott egykori facsemetét, amit az aranyérmes birkózó Berlinből hazatérve elültetett a helyi ferences rendház kertjébe. A területet azóta átparcellázták, de egyáltalán nem kacsalábon forgó paloták kedvéért. A Fővárosi Levéltár egyik részlege található itt, régi, leromlott állapotú villák és korábbi kiszolgáló épületeik, no meg egy igen impozáns fedetlen körtemplom. Az ősparkszerű, kevéssé gondozott környezetben akad elég tölgyfa, de Zomborié nincs meg elsőre. Az ott lakók egyike, egy hölgy nem tud segíteni, viszont a szomszédban egy úriember igen. Visszairányít oda, ahol már jártunk az előbb, s tényleg, az egyik kertben, a kerítésen túl, egy fa derekán ott a szinte olvashatatlanságig kopott és sötétedett emléktábla: „Ezt a fát Zombori Ödön ültette...”
Zombori, aki eredetileg Janicsek Ödönként látta meg a napvilágot egy Somogy megyei kis faluban, Szentán, azon belül is Újmajor pusztán 1906. szeptember 16-án. A települést akkoriban körülbelül ezren lakták. Bár fejlődésnek indult, megélhetést nem mindenkinek nyújtott, így Janicsekék Budapestre költöztek. A Zomborira magyarosító Ödön itt kezdett el birkózni 18 évesen, mégpedig a legendás MAC, a Magyar Athlétikai Club színeiben. Ezt az egyesületet - főképpen a későbbiek során - a felső tízezer szinte zárt, elitklubjának titulálták, Zombori a példa rá, hogy ez még véletlenül sem igaz. A vidékről érkezett, szegény sorsú fiatalember 1924 és 1944 között húsz évet sportolt az „arisztokraták” között, miközben az Elektromos Művek tisztviselőjeként egyszerű díjbeszedőként dolgozott.
Tehetsége hamar megmutatkozott a birkózószőnyegen, hiszen egy évvel a kezdés után már ifjúsági bajnok lett kötöttfogásban. Az 1928-as amszterdami olimpián 5. helyen végzett, 1932-ben, Los Angelesben ezüst-, négy év múlva Berlinben pedig már aranyérmet szerzett. Váltogatta a fogásnemeket és a súlycsoportokat, érdekesség, hogy Los Angeles-i második helyét 56 kg-ban szabadfogásban érte el, de egy kategóriával feljebb (61 kg) kötöttfogásban is elindult és 6. lett. Nyert három Eb-t (1928, 1931, 1933), szintén háromszoros magyar bajnok, kétszer csapatban is első, 22-szeres válogatott.
Legnagyobb sikerét, berlini diadalát szabadfogásban, a légsúlyúak (58 kg) között aratta. Első ellenfele az Európa-bajnok olasz Nizzola volt, akit pontozással 2-1-re vert. Ezután viszont 3-0-ra kikapott a svéd Tuvessontól, így Cakirilidze ellen tussal kellett nyerni. Az ötödik percben kétvállra került a török, majd a belga Laporte is, sőt, Zombori az éremért a hazai szőnyeg előnyét élvező német Herbertet is tusolta. Már éjfél is elmúlt, amikor utolsó mérkőzésére került sor az amerikai Flood ellen. A döntő pillanatokról a Sporthírlap 1936. augusztus 5-i számát idézzük: „Flood átforgatja Zomboryt (sic!), aki átfordul az amerikai fején, Flood kerül alulra, Zombory behúzza a karját, pillanatra lezárja őt a lábával. Az egyik pontozóbíró felemeli karját! A vezetőbíró sípol, leállítja őket, megkérdezi a pontozóbírót. Tuss! 13:40 mp küzdelem után avatjuk a második magyar olimpiai győztest!” Bizony a másodikat, hiszen Berlinben Kárpáti Károly után, Zombori mellett Lőrincz Márton is a dobogó legfelső fokára állhatott.”
Apropó, dobogó! Megér egy történelmi esszét az a fénykép, amelyen Zombori Ödön áll középen a tölgyfacsemetét fogva, előtte Herbert fehér, német egyenruhában előrelendíti a karját, mögötte Flood sötét amerikai uniformisban tiszteleg. Így érintette meg a háború előszele a magyar sportolót, de az utószele sokkal inkább felkapta és messze is röpítette hazájától. 1946-ban betiltották a MAC-ot, őt minden alap nélkül B-listázták, így kénytelen volt emigrálni. Prágán és Párizson át jutott el Buenos Airesbe, ahol az argentin szabadfogású válogatott edzője lett. Az 1956-os melbourne-i olimpia után (ahol ő vezette a dél-amerikai „karfiolfülűeket”) az Egyesült Államokba ment tovább. Los Angelesben telepedett le, edzősködés helyett, szakirányú diploma híján villanyhegesztőként dolgozott.
A szíve régóta hazahúzta, kinti családja viszont ezt nem nagyon értékelte. Zombori közel nyolcvan évesen, 1985 augusztusában, minden ellenkezés dacára nekiindult. Ráadásul a régi MAC-osok találkozóját az ausztriai Mörbischben rendezték, közel Magyarországhoz. S ekkor jött a hihetetlen sorstragédia: az idős sportember az óceánt átszelő repülőúton elkezdett félrebeszélni, kiderült, hogy agyvérzést kapott. Bécsből mentőautó szállította Budapestre, de már soha sem jött rendbe; több mint négy évet vegetált a János kórház idegosztályán, 1989. december 7-én bekövetkezett haláláig.

Tényleg így kellett történnie? Maradjunk abban a hitben, hogy Zombori Ödön, a 26. magyar olimpiai bajnoki cím tulajdonosa nem szomorkodott, nem szomorkodhatott sorsán. Az emlékét őrző terebélyes tölgy ott áll a hűvösvölgyi kis mellékutcában, két lehullott makk pedig azóta a polcomon pihen. A gyermekeim találták Zombori fája alatt.

 

KOMÁROMI TIBOR   Született: 1964. augusztus 14., Budapest Egyesülete: FTC, FTC-Müfémszer Edzöi: Vatai László, Nádasi Attila Legjobb eredményei versenyzöként: olimpiai ezüstérmes (1988), 3x világbajnok (1986, 1987, 1989), Európa-bajnok (1986), 2x Eb-2. (1985, 1988), 4x Eb-3. (1987, 1990, 1991, 1992), Eb-4. (1989), junior vb-2. (1983), junior Európa-bajnok (1984), Barátság-verseny 1. (1984), Világkupa 1. (1987), 11x magyar bajnok (1983-1994), 3x év birkózója (1986, 1987, 1989) Legjobb eredményei edzöként: olimpiai 6. (Berzicza Tamás-1996), vb-2. (Repka Attila-1995), 2x Európa-bajnok (Repka Attila-1996, Deák Bárdos Mihály-2001), 3x Eb-2. (Óváry László-1995, Farkas Péter-1996, Dvorák László-1996)

 

 

 

DEÁK BÁRDOS MIHÁLY   Született: 1975. január 30., Miskolc Sportága: birkózás Egyesülete: Vasas-Goldplast Edzöje: Bódi Jenö Legjobb erdeményei: vb-2 hely (1997) vb-2 hely (2001) vb-2 hely (2002) Európa-bajnok (2001), EB 2 hely (2002) Eb-3. hely (2000), Eb-4. hely (1998); junior-vb-2. hely (1995 -- szabadfogásban); ifjúsági Eb-4. hely (1993 -- szabadfogás); 5 x magyar bajnok (1998, 1999, 2000, 2001, 2002) Bátran kijelenthetjük, hogy a hatalmas termetű óriás kebelében egy gyermekszív dobog, aki ha nem kerül Juhász József keze alá, talán a Diósgyőr tank-szerű csatára lenne. De miután odakerült, hamarosan meg kellett tapasztalnia Teherán, Wroclav és Moszkva erős embereinek, hogy a magyar Toldi Miklós hamarosan csak két vállon csodálható. Mármint két válluk érinti a szőnyeget azoknak, akit őt alulról csodálják. Az isztambuli Európa-bajnokságon még a szeldzsuk törökök is lázba jöttek, azóta egy orosz és két amerikai bajnok eltakarítandó hegyként tornyosult előtte és ha kétvállra nem is fektették, de már három világversenyen, mindig a legutolsó pillanatban megfosztották az aranyéremtől. Csak Misi fel ne adja az athéni olimpiáig...

BÁRDOSI SÁNDOR

| Nyomtatás |

E-mail

NÉVJEGY
Személyi adatok
Név:   BÁRDOSI SÁNDOR
Születési hely és idő: Budapest, 1977.04.29., a Bika jegyében
Végzettség: gimnázium, birkózó edző
Magasság: 173 cm
Súly: 88 kg
Hobbi: off-road


Aktív sportpályafutás kezdete:  1985
Nevelőedző: Hoffman Géza
Egyesületei:  Bp. Honvéd;  BVSC-Ganz; Váci Forma SE; Hungarian Top Team


Versenyszám: birkózás kötöttfogás 76 és 85 kg; szumó 85 kg; MMA


Nemzetközi sporteredményeim:
1993 serdülő VB kötöttfogás 70 kg bronzérem
1995  X. junior EB kötöttfogás 74 kg aranyérem
1995.  X. junior EB szabadfogás 81 kg ezüstérem
1995  Európa legeredményesebb sportolója különdíj
1997  XII. junior EB kötöttfogás 83 kg 4 helyezett
1997  junior VB kötöttfogás 76 kg aranyérem
2000 Sidney Olimpia kötöttfogás 84 kg ezüstérem
2000 Magyar Köztársaság Lovagkeresztjének ezüst fokozata; Miniszterelnöki Fair Play díj
2001  EB kötöttfogás 76 kg 8 helyezett
2001  VB kötöttfogás 85 kg 5 helyezett
2004 EB kötöttfogás 84 kg bronzérem
2005  EB kötöttfogás 84 kg 5 helyezett 
2005 szumó EB Visegrád aranyérem
2005  Budapesti VB kötöttfogás 84 kg, bronzérem   
2006  Brassói Nagydíj kötöttfogás 84 kg, bronzérem
2007 szumó EB Budapest aranyérem
2007 szumó VB ChiangMai - Thaiföld aranyérem
2008 MMA: 5 mérkőzés - 4 győzelem, 1 vereség


Hazai sporteredményeim:
1992 serdülő OB kötöttfogás III. helyezett
1993 serdülő OB magyar bajnok kötöttfogás, szabadfogás
1994 ifjúsági OB magyar bajnok kötöttfogás, szabadfogás
1995 ifjúsági OB magyar bajnok kötöttfogás
1997 ifjúsági OB magyar bajnok kötöttfogás
1998 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás
1999 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás
2000 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás
2001 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás
2002 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás
2003 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás
2004 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás
2006 felnőtt OB magyar bajnok kötöttfogás

Fodor Zoltán

| 2008. augusztus 14., csütörtök 12:18 | aznap frissítve

A 84 kg-os magyar birkózó a selejtezőkben kínai, Európa-bajnok azeri és török ellenfelét is legyőzte, a döntőben nem bírt az olasz Minguzzival.

Fodor a 84 kg-os kötöttfogásúak versenyében kínai Ma Szan-ji ellen kezdett, mindkét menetben jól védekezett, képes volt értékelhető támadást is végrehajtani, így mindkét menetet megnyerve magabiztosan jutott tovább.

A negyeddöntőben az Európa-bajnok Gadabadze következett, akivel az első és a harmadik két percben csak gyömöszölték egymást, a másodikat azonban magabiztosan 3-0-ra nyert Fodor, így jutott az elődöntőbe.

Ott a török Avluca ellen az első menetet megnyerte egy szép kontrával, a másodikban nem volt akció, de a sorsolás a magyar versenyzőnek kedvezett. Sikeres védekezéséért ő kapta az utolsó pontot, így megnyerte ezt a két percet és ezzel együtt a mérkőzést is.

Fodor a találkozó után még a szőnyegen sírva fakadt, miközben edzői a szőnyeg mellett ugráltak, táncoltak.

Nézze meg képeinket!

A döntőben az olasz Andrea Minguzzi ellen az első menetben egyikük sem tudott értékelhető akciót mutatni, de a sorsolás a magyarnak kedvezett, ő védekezhetett később, így megnyerte a menetet. A második ennek pont a fordítottja volt, az olasz egyenlített.

A döntő, harmadik két percben továbbra sem tudtak egymással mit kezdeni. Jött a sorsolás, Fodor támadhatott először, de az olasz szinte azonnal felállt.

A fordított felállásnál az olasz elkapta a Ferencváros birkózóját, kiemelte és megpörgette, amiért három pontot kapott. Fodornak már nem volt lehetősége az egyenlítésre, így az olasz megnyerte a meccset.

"Inkább úgy érzem, hogy elvesztettem az aranyat, minthogy megnyertem az ezüstöt. Nagyon motivált voltam, szinte egy jó bulinak fogtam fel az egész versenyt, akárhányszor elvonultam a nézők előtt, úgy gondoltam, ma senki sem győzhet le" - értékelte a történteket halk hangon a 23 éves magyar birkózó.

"Ma az olasz fiú volt a legnehezebb ellenfelem, neki ma minden kijött, ugyanúgy, ahogy szinte nekem is. Mind a ketten nagyon jó napot fogtunk ki" - tette hozzá. Az utolsó húsz másodperccel kapcsolatban elmondta, ha újra ebbe a helyzetbe kerülne, nem csinálna semmit másként. "Jól elmozogtam lentről, nagyon jó ütemben kiugrott és nem is számítottam erre, hogy így kiemel. Akciót kellett volna csinálnom, az olasz megérdemli, hogy győzött."

Struhács György szövetségi kapitány: "Minguzzi stabil birkózó; az volt a taktika, hogy lent Zoli elmozog, a rivális ezt a páros lábközéemelést szokta csinálni, sajnos a harmadik menetben meglepett bennünket egy másikfajta akcióval. Addig jól védekezett, de ezt nem tudta kivédeni. Zolinak eddig a felnőttek között nem volt komoly eredménye, most érett meg arra, hogy érmes legyen egy világversenyen."

"Ezek lehetnének azok a meglepetés-aranyérmek, amikre előzetesen számítottam, sajnos most ez nem jött össze. Nem lehet egy szavunk sem, hiszen szerencsénk is volt, de be kell látni, hogy az olyan gyönyörű akciókról szól a birkózás, mint amilyet az olasz bemutatott. Nagyon örülök az ezüstnek, szép eredmény" - mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Fodor a magyarok harmadik ezüstérmét nyerte, ami az olimpiák 150. magyar ezüstérme.

Fodor eddigi legnagyobb sikere egy ifjúsági Európa-bajnoki cím volt 2002-ből. A magyar birkózó tavaly szeptemberben harcolta ki az olimpiai részvételt, amikor a bakui világbajnokságon a negyeddöntőig jutott, ez automatikus részvételt eredményezett.

 

BÓDI JENÖ

 

Született: 1963. augusztus 10., Nagykörös Fogásneme: kötöttfogás
Egyesületei: Ceglédi SE, Kiskörösi Petöfi Spartacus, Bp. Honvéd, Ganz Mávag, Bp. Spartacus. Legjobb eredményei: olimpiai 4. (1988, Szöul), olimpiai 5. (1992, Barcelona), 2x vb-5. (1989, Martigny, 1993, Stockholm), Európa-bajnok (1988, Kolbotn), 2x Eb-2. (1990, Poznan, 1993, Isztambul), 2x Eb-3. (1987, Tampere, 1992, Koppenhága), junior világbajnok (1983), ifjúsági világbajnok (1981), 6x magyar bajnok (1987, 1988, 1990, 1991, 1992, 1993) Jelenleg a 2001, 2002, 2003, 2004 évi bajnok csapat, a Vasas edzöje.

Német "Nyiba" Sándor

A hetvenes években megérintett a zene és a sport. E két tevékenység meghatározta az egész életemet.

Sport: Olimpiai, világ- és Európa-bajnoki helyezéseket értem el. 26 világversenyen képviseltem Hazánkat, versenyzõként és edzõként. Elért eredményeim közül a rangos nemzetközi viadalok I., II., III. helyezései mellett Világbajnoki VI., Európa Bajnoki IV., VI., Olimpiai V., VIII., Senior VB-n 2 x második, Világjátékok I. helyezett, Judo EB harmadik. Európa Bajnoki Ranglista IV., Világ Bajnoki Ranglista V., Nemzetközi szintû sportoló helyezést értem el. A szabadfogású birkózó válogatott kapitányaként és vezetõ edzõjeként nyolc évig tevékenykedtem. Nyolc oktatófilmet készítettem a birkózásról, amelyek 100 országba jutottak el. Jelenleg a Testnevelési Egyetem Továbbképzõ Intézetében tanítok. Az össz-Harcmûvészeti Szövetségtõl tiszteletbeli feketeövet, az Olimpiai Akadémiától Ezüstjelvényt vehettem át dalaimért, verseimért. A Vasakarat kiképzõ táborban Tiszteletbeli érmet kaptam. A birkózásért érdemérem, valamint a FILA bronz fokozatának is a tulajdonosa vagyok. A Kyokhusin Seibukai karate tiszteletbeli feketeöve a második, amelynek e sportágban a birtokosa lehetek. A Budapesti Karate Világbajnokságra írt Karate Himnuszért a szervezõk Emléktárgyat adományoztak. Az Orczy-kert Józsefvárosi Kht. sport- és kulturális tevékenységemet Emlékéremmel ismerte el.

 

Zene: A hetvenes években a Meteor együttesben doboltam, akikkel kétszer nyertünk zenekari fesztivált. 1996-ban megalapítottam a DE-PRESSION együttest, amelyben szövegíró, zeneszerzõ és dobos vagyok, néhány dalban énekelek és gitározom. Zenéink fõképp azoknak szólnak, akik az igényesen hangszerelt, szöveg-centrikus dalokat szeretik. Eddig elkészítettünk 15 albumot, 75 videoklipet. Tizenöt CD-t adtam ki, amelyeken Vikidál Gyula, Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Géczi Erika is énekelnek. Pásztory Zoltánnal, az Illés együttes legendás dobosával három dobszólót adunk elõ közösen. Több száz verset írtam, ezek nagy részét az együttessel megzenésítettük, melyeket Benkõ Péter, Maróthi Gábor, Pallós Emil, Sinkovits Vitay András színészek és jómagam adunk elõ. Megjelent a Fûzfakereszt címû verses kötetem. Közel 60 sporthimnuszt irtunk. A lemezek a kemény rock-tól, a lírán és a jazz-en keresztül a megzenésített versekig többféle stílust ölelnek fel.

 

Kiss Balázs

"Most egyértelműen azt gondolom, hogy az erő és a fej döntött az én javamra szombaton" - mondta vasárnap Kiss Balázs, a magyar birkózás 25. világbajnoka.

Öt másodperccel a vége előtt dőlt el a Lidberg elleni döntő

A BVSC versenyzője nehéz, fáradtságos menetelés végén ülhetett fel a kötöttfogásúak 96 kg-os kategóriájának trónjára a dániai Herningben, öt mérkőzéséből négyet három menetben nyert csak meg, köztük a svéd Jimmy Lidberg elleni finálét is.

"Nehezen indult a nap, pontosabban nehézzé tettem, mert a fiatal német ellen már a következő meccsel voltam elfoglalva, s ez majdnem megbosszulta magát - elevenítette fel az eseménydús szombat első állomását. - Ezután jött az észt Nabi, akivel mindig nagyon nehéz dolgom van. Visszatekintve most is ez a meccs volt a legkeményebb, három menet, akció nélkül, de összejött, és ez a lényeg. Utána már belejöttem."

A svéd Jimmy Lidberg elleni döntő szinte egy külön történet, utólag mulatságosnak hangzó momentumokkal: "Az első menetben nem volt akció, az utolsó 30 másodpercben pedig én próbálkozhattam lentről. Hát meg is próbálkoztam a röhejes pörgetésemmel, legalábbis én így hívom, mert tízből kilencszer nem jön be, nem eszik meg a riválisok, hogy az egyik oldalra ijesztek, s a másikra pörgetek.

No persze nem ok nélkül döntöttem e mellett a vb-döntőben, ugyanis idén már több nehéz riválist vertem meg ezzel. Lidberg ellen most nem jött be, pedig egyébként nem volt teljesen reménytelen a dolog, végül azonban megkontrázott, s övé lett a menet. A második periódus ugyanúgy a végén dőlt el, én védekezhettem, s mivel nem hibáztam, egyenlítettem. A harmadikban az utolsó fél percre ő azt választotta, hogy védekezik, öt másodperccel a vége előtt azonban sikerült a pörgetés. A svédek egyébként bántóan nagyképűek voltak, a fiúk mesélték, hogy a meccs előtt már átjöttek a magyar táborba, hogy gratuláljanak az ezüstéremhez. Hát, ahhoz végül én gratuláltam nekik..."

Kívülről úgy tűnt, a magyar birkózó azzal nyerte a meccset, amivel az első menetben megbukott, azonban ez nem egészen így van. Ugyanis a végén nem trükközött, hanem erőből pörgetett. "Az igazság az, hogy nem én vagyok a legtechnikásabb, legvirtuózabb birkózó, azzal nyertem, hogy egyszerűen ledaráltam ellenfeleimet" - összegzett Kiss Balázs, aki nagyon mély gödörből mászott fel a vb-címig, ugyanis 2007-es Eb-harmadik helye után semmi nem jött neki össze, a pekingi olimpiáról is lemaradt.

12 vesztes vb-döntő után ünnepelhetett ismét magyar birkózó

"Igazából az egész 2007-es esztendőben nagyszerű formában voltam, az Eb-elődöntőben ugyan éppen Lidbergtől kikaptam, ám igazán a kvalifikációs világbajnokság fájt. Bakuban a verseny előtt napokig nem aludtam, hánytam, ment a hasam egy vírus miatt, ezért a szőnyegre alig bírtam felmenni. 2008-ban aztán nagyon visszaestem, az ob-t valahogy meg tudtam nyerni, de az Eb-n hamar kiestem, ezért Virág Lajos mehetett az első kvalifikációs viadalra, s akkor ki is használta a lehetőségét, és - teljesen megérdemelten - ő indulhatott Pekingben. Fájt itthonról nézni az olimpiai döntőt, de aztán elkezdtem dolgozni megint. A tavasz még nem sikerült, de most minden összejött."

Kiss Balázs egy hosszú rossz sorozatot tört meg szombaton, legutóbb ugyanis Farkas Péter nyert vb-aranyat Magyarországnak, még 18 éve, 1991-ben. "Nagyon nagy dolog ez, tudom jól. Kiszámoltuk a srácokkal, hogy azóta 12 elveszített finálénk volt világbajnokságokon. Örülök, hogy én törtem meg a jeget - mondta boldogan a vendéglátó és turizmus szakos főiskolai hallgató, aki sokáig nem pihenhet a nagy siker után. - Hétfőtől ülhetek le tanulni, óriási elmaradásaim vannak a főiskolán. Utolsó éves vagyok, lesz dolgom bőven."

 

Világbajnokok

 

Dátum	Helyszín	Név	Fogásnem	Súly
2009	Herning	Kiss Balázs	Kf.	96kg
1991	Varna	Farkas P.	Kf.	82kg
1990	Ostia	Farkas P.	Kf.	82kg
1989	Martigny	Komáromi T.	Kf.	82kg
1987	Clernand-F.	Komáromi T.	Kf.	82kg
1986	Budapest	Komáromi T.	Kf.	82kg
1986	Budapest	Gáspár T.	Kf.	100kg
1981	Oslo	Tóth I.	Kf.	62kg
1979	S.Diego	Kovács I.	Szf.	82kg
1979	S.Diego	Rácz L.	Kf.	52kg
1979	S.Diego	Tóth I.	Kf.	62kg
1978	S.Diego	Kocsis F.	Kf.	74kg
1977	Gothenburg	Reczi L.	Kf.	62kg
1971	Sofia	Hegedüs Cs.	Kf.	82kg
1970	Edmonton	Varga J.	Kf.	57kg
1967	Bukarest	Sillai J.	Kf.	87kg
1967	Bukarest	Kozma I.	Kf.	+97kg
1966	Toledo	Kozma I.	Kf.	+97kg
1963	Helsingborg	Varga J.	Kf.	57kg
1962	Toledo	Polyák I.	Kf.	63kg
1962	Toledo	Kozma I.	Kf.	+97kg
1961	Yokohama	Gurics Gy.	Kf.	87kg
1958	Budapest	Polyák I.	Kf.	62kg
1955	Karlsruhe	Polyák I.	Kf.	62kg
1950	Stockholm	Gál J.	Kf.	67kg
1920	Vienna	Radvany Ö.	Kf.	67,5k

Európabajnokok

Dátum	Helyszín	Név	Fogásnem	Súly
2009	Herning	Kiss Balázs	Kf.	96kg
1991	Varna	Farkas P.	Kf.	82kg
1990	Ostia	Farkas P.	Kf.	82kg
1989	Martigny	Komáromi T.	Kf.	82kg
1987	Clernand-F.	Komáromi T.	Kf.	82kg
1986	Budapest	Komáromi T.	Kf.	82kg
1986	Budapest	Gáspár T.	Kf.	100kg
1981	Oslo	Tóth I.	Kf.	62kg
1979	S.Diego	Kovács I.	Szf.	82kg
1979	S.Diego	Rácz L.	Kf.	52kg
1979	S.Diego	Tóth I.	Kf.	62kg
1978	S.Diego	Kocsis F.	Kf.	74kg
1977	Gothenburg	Reczi L.	Kf.	62kg
1971	Sofia	Hegedüs Cs.	Kf.	82kg
1970	Edmonton	Varga J.	Kf.	57kg
1967	Bukarest	Sillai J.	Kf.	87kg
1967	Bukarest	Kozma I.	Kf.	+97kg
1966	Toledo	Kozma I.	Kf.	+97kg
1963	Helsingborg	Varga J.	Kf.	57kg
1962	Toledo	Polyák I.	Kf.	63kg
1962	Toledo	Kozma I.	Kf.	+97kg
1961	Yokohama	Gurics Gy.	Kf.	87kg
1958	Budapest	Polyák I.	Kf.	62kg
1955	Karlsruhe	Polyák I.	Kf.	62kg
1950	Stockholm	Gál J.	Kf.	67kg
1920	Vienna	Radvany Ö.	Kf.	67,5k